Ősi

2015.03.04. 13:40

Nyáron épül a tornaterem

Ősi - A közbeszerzés lefolytatását követően a nyár elején indulhat el a 200 millió forintba kerülő új sportlétesítmény építése, hangzott el a településen tartott közmeghallgatáson.

Szabó Péter Dániel

Kotzó László polgármester elmondta, a kormányzati támogatásnak köszönhetően az általános iskola udvarán található csarnok mellett felépítenek egy 18x30 méteres, szabvány kosárlabda pálya méretű fűtött tornatermet öltözőkkel és vizesblokkal. Emellett a kissé lepusztult állapotban lévő csarnok külső felújítása is belefér a 200 milliós keretbe.

Kotzó László polgármester, Andrásiné Marton Mónika aljegyző és Winterné Holler Mónika képviselő a közmeghallgatáson
Fotó: Szabó Péter Dániel

A nyár elején startoló beruházás részeként, de pályázati forrásból a csarnokban található betonos kézilabdapálya is gumiborítást kap, ez az önkormányzati önrésszel együtt közel 19 millió forintba kerül. Az önkormányzat idei tervei között szerepel még térfigyelő kamerák telepítése, három buszmegálló felújítása, valamint járda felújítási program folytatása is.

Kotzó László az utcanevek változásáról is beszélt. Törvény kötelezte az önkormányzatot, a képviselőtestület a lakosság véleményt kikérve döntött. A Ságvári Endre utcából Iskola utca, a Sallai Imre utcából Séd utca, a Dobos Kovács János utcából pedig Templom utca lesz a jövőben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!