Otthon érzi magát Pápán Szűcs Lajos, a magyar élvonal legjobb hálóőre

Szűcs Lajos több mint nyolc éve, 2006 februárjában szerződött a Lombard Pápához. Az NB I-ben számtalanszor a legjobbnak választott, idén nyáron a 41. életévét betöltő kapus a bakonyaljai kisvárosnak is hamar emblematikus alakjává vált.

Az ország egyik legismertebb és legelismertebb sportolóját Pápán szinte mindenki csak a keresztnevén emlegeti, ő a Lajos. Közvetlen, barátságos stílusa miatt nehéz őt nem kedvelni. A futballszakma és a szurkolók különféle szavazásain már hosszú ideje „kibérelte” magának a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokság legjobb hálóőrének járó kitüntető címet, ám saját bevallása szerint mindig arra törekszik, hogy a hétköznapokban ne (csak) a sporteredményeiért szeressék az emberek. Szobrot ugyan még nem kapott, de a Kossuth utcán sétálva találkozhatunk egy életnagyságú Szűcs Lajos-figurával egy vendéglátóhely előtt.

– Van egy mondás, miszerint egy kicsit mindenki pápai. A te esetedben már egészen nyugodtan elmondható, hogy nem csak kicsit vagy pápai.

– Köszönöm szépen, hogy így látod. Én is hasonlóképpen érzem. Ha abból indulok ki, hogy az ember mindig ott van otthon, ahol a családja van, akkor én Pápán otthon vagyok. Annak idején azért költözött Pápára a családom, hogy együtt tudjunk maradni. A kezdetektől fogva éreztem az emberek tiszteletét és nagyon sokaknak a szeretetét is. Hatalmas megtiszteltetés ért március 15-én, amikor átvehettem Pápa Város Díszoklevelét. Úgy vélem, ez is visszaigazolása annak, hogy sokan szeretnek engem a városban.

– Gyerekként ilyen életet álmodtál magadnak 40 éves korodra?

– Ha most elkezdeném mesélni, mit álmodtam meg magamnak, akkor nagyon sokáig itt ülnénk – mondja nevetve Szűcs Lajos. – Elvált szülők gyereke voltam, és az édesapámat nagyon korán elveszítettem. Édesanyám hároméves korom óta egyedül nevelt. Ezért mindig arra törekedtem, hogy a gyerekeim igazi családban éljenek. Aztán sajnos az élet úgy hozta, hogy az első házasságom nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna. Lalika, a nagyobbik fiam idén lesz 17 éves, Budapesten él az anyjával. Valójában már nem nagyon szereti, ha Lalikának szólítom, már biztosan cikinek érzi, de ő mindig az én kisfiam marad. Az egyetlen problémám Pápával, hogy a nagyobbik fiam nem itt él, így kevesebbet tudok vele találkozni. Persze ez nem a város hibája. Szülővárosom, Budapest már csak három dolgot jelent számomra. Ott él a nagyfiam és az édesanyám, továbbá ugye Magyarország fővárosa. Budapesten is kertvárosi részben laktam, soha nem vonzott a nagyvárosi nyüzsgés, az éjszakai élet. Mindig is olyan családra vágytam, amilyenben most élek, azt pedig Viktóriának, a feleségemnek köszönhetem, hogy ezt megteremtette nekem.

– Ha jól veszem ki a szavaidból, számodra nem volt éles váltás, hogy a fővárosból Pápára költöztél.

– Amikor idejöttem Pápára, úgy éreztem, mintha hazajöttem volna. Sokan mondogatták, egy budapestinek meg kell szoknia a vidéki levegőt, nálam ilyen nem volt. Úgy érzem, nagyon gyorsan beilleszkedtem Pápán.

– Hogyan telik a napod azon része, amikor nem a futballal foglalkozol?

– Igyekszem minél többet a családommal lenni és kipihenni magamat. Tulajdonképpen egyszerű az én életem, amit elsősorban a gyerekeim határoznak meg. Persze ebből a szempontból leginkább a kisebbik fiamról, Danikáról van szó, hiszen ő él velem. Iskola után többféle hasznos elfoglaltságot biztosítunk számára, hiszen például külön angolórára is jár, emellett pedig ifjú labdarúgó-növendékként a PELC (Pápai Egyesített Labdarúgó Club – a szerk.) korosztályos csapatában futballozik.

– Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Ez rád is igaz?

– Teljes mértékben. A magánéletem tekintetében két nőnek köszönhetem a legtöbbet. Az egyik az édesanyám, aki világra hozott és felnevelt. A másik pedig a feleségem, aki az élet minden területén maximálisan kiáll mellettem. Együtt örül velem, ha kell, vigasztal. Ideális a kapcsolatunk.

– A futballpályán igazi domináns vezér vagy, aki keményen fogja a csapatát, de mindig kiáll a társaiért. Ugyanakkor civilként laza és közvetlen embernek ismerlek, mindenkihez van egy-két jó szavad. Melyik az igazi arcod?

– Rólam tudni kell, hogy olyan típus vagyok, aki nem tud veszíteni. A győzelem érdekében mindent elkövetek a pályán, természetesen a szabályok adta kereteken belül. A mérkőzés közben az a legfontosabb számomra, hogy eredményes legyen a csapatom. A focipályán kívüli viselkedésem teljesen más. Olyan neveltetést kaptam, hogy mindig szem előtt kell tartani, honnét jöttem. Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más, csak nekem megadatott a szerencse, hogy az NB I-ben szerepelhessek.

– Szenvedélyed a futball?

– A legnagyobb szenvedélyem a családom, ami mindennél fontosabb számomra. Persze a labdarúgás is meghatározó szerepet játszik nálam, hiszen
az életemnek több mint a negyedét a futballpályán töltöttem el. Nem voltam még tízéves, amikor elkezdtem versenyszerűen futballozni. Aki ismer, az tudja, hogy őszinte ember vagyok. Ahogy mondani szokták: ami a szívemen, az a számon. Lehet, ez is közre-játszott abban, hogy a pályafutásom némely vonatkozásában maradt hiányérzet. Talán emiatt nem szerepelhettem többször a válogatottban, de hát így jártam. Nem bánom, hogy ilyen vagyok, és nem is akarok megváltozni. Egy mezőnyjátékos képes lehet végig- alibizni egy teljes szezont, majd végül kap egy átlagos értékelést. Ezzel szemben én nem alibizhetek a pályán, ugyanis, ha nem teljes erőbedobással teszem a dolgomat, akkor az rögtön meglátszik az eredményjelzőn. Ilyen mentalitással élem az életemet is.

– Mennyi idő telik el a két lelkiállapot között, amíg a civil Szűcs Lajosból „rettenthetetlen” kapus lesz?

– Hosszú a rákészülés. Már a meccs előtti napon elkezdődik a sajátos ceremóniám a cipőimmel, kapuskesztyűimmel. Ilyenkor már nem lehet kimozdítani otthonról, elképzelhetetlen például, hogy moziba menjek. A családom körében töltöm az időmet, de a feleségem már kevesebbet kérdezget tőlem, számára nyitott könyv vagyok. A mérkőzés utáni lelkiállapotom nagyban függ a végeredménytől. Kedvezőtlen eredmény esetén nagyon bolond tudok lenni, kerülöm az embereket. Ha nyerünk, akkor minden rendben van, még
a legbanálisabb újságírói kérdésekre is szívesen válaszolok.

– Ha jól tudom, a feleséged is kiveszi a részét a felkészítésedből.

– Viktóriának aranyból van a keze. Minden egyes mérkőzés előtt megmasszírozza a tenyeremet és a talpamat. Ez is a felkészülési ceremónia része. Tizenegy éve élünk együtt a feleségemmel, egymás minden rezdülését ismerjük.

– Fiaid örökölték a tehetségedet?

– Mindkét fiam futballozik. A nagyobbik kapus, és szerintem sokkal tehetségesebb nálam, viszont nem annyira szorgalmas. A kisebbik fiam mezőnyben játszik, nagyon ügyes a labdával, de kicsit gyorsabbnak kellene lennie. Az akaratereje és a szorgalma felettébb dicséretes.

– Mindent elértél már a futballban. Milyen céljaid vannak még?

– Jó lenne kijutni a nemzetközi porondra a Lombard Pápával, ezzel egy nagy álmom valósulna meg. Emellett szeretném, ha olyan stabil, erős NB I-es csapattá válna a jelenlegi klubom, amelynek többé nem kell félnie a kieséstől.

– Hány éves korodig szeretnél védeni?

– Ameddig csak tudok. Bízom benne, hogy a sérülések és a betegségek elkerülnek. Bár nem szabad megfeledkezni róla, ahogyan az ember idősödik, előjöhetnek olyan betegségek, amik nem teszik lehetővé a sportorvosi engedély meghosszabbítását. Lekopogom, ezek a bajok engem elkerültek eddig. Azt mondom, jelen állás szerint négy jó és két rossz évem még biztosan van a futballpályán.

– Találkozhatunk majd a nyugdíjas Szűcs Lajossal a pápai utcákon?

– Nagyon bízom benne. Úgy vélem, a tapasztalataimat és mindazt, amit a futballpályán megtanultam, kötelességem lesz átadni a következő generációk képviselőinek. Reményeim szerint a város és a PELC vezetése is igényt tart majd arra, hogy itt maradjak a köreikben.

Szűcs Lajos

1973. augusztus 8-án született Budapesten. Noha a Ferencvárosban nevelkedett, a sors fintorának köszönhetően a nagy rivális Újpest színeiben mutatkozott be az NB I-ben. A fővárosi lila-fehérekkel egy alkalommal megnyerte a magyar bajnokságot, majd a Kaiserslautern játékosaként a német első osztályban is aranyérmes lett a csapatával. Legnagyobb sikereit a Ferencváros kapusaként érte el, fradistaként kétszeres magyar bajnoknak és kétszeres Magyar Kupa-győztesnek vallhatja magát. Az FTC-vel első magyar csapatként bejutott az Európa Liga csoportkörébe. 2006 februárjában igazolt a Lombard Pápához. Érdekesség, hogy eddigi pályafutása során – kapus létére – már öt gólt szerzett az élvonalban – mindannyiszor tizenegyesből volt eredményes. A magyar válogatott mezét háromszor viselhette

.