Pápa

2015.11.16. 21:07

Emlékőrző túra

Pápa - Közel húsz fő vett részt a Pápai Rendőrkapitányság által hagyományteremtő szándékkal megszervezett kerékpáros emléktúrán.

Polgár Bettina

- November harmadik vasárnapja a közlekedési balesetek áldozatainak emléknapja. A megemlékezést idén először kerékpáros emléktúrával kötöttük egybe. Az akcióval további nem titkolt szándékunk volt, hogy a biztonságos közlekedésre is felhívjuk a figyelmet. Az emléktúrán ugyanis láthatósági mellényeket és a kerékpár világítóberendezéseit is használták a résztvevők - tudtuk meg Varga Balázs rendőr alezredestől, a Pápai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjétől. Mint mondta, a kerékpártúra résztvevői között volt Töreki Sándor rendőr dandártábornok, Veszprém megye rendőrfőkapitánya, valamint további rendőrök, nyugdíjasok, középiskolások, hobbikerékpárosok és a rendőrség néhány társszervének képviselői is gyarapították a csapatot.

Az emléktúra a Győri útról indult, ahol a Látni és látszani elnevezésű program keretében valamennyi résztvevő kerékpárját átvizsgálták. Szappan Csaba rendőr alezredes, pápai rendőrkapitány köszöntőjét követően több közlekedési csomópont érintésével jutottak el a biciklisek a célállomáshoz, a Kálvária temetőhöz. Itt a történelmi egyházak képviselői, Mail József apát-plébános, Polgárdi Sándor evangélikus esperes és ifj. Márkus Mihály református lelkész is megemlékezett a közlekedési balesetekben elhunytakról. A kerékpártúra résztvevői mécsesgyújtással rótták le kegyeletüket.

Indulás előtt az emléktúra valamennyi résztvevőjének kerékpárját átvizsgálták a rendőrök
Fotó: rendőrség

- A munkánk fontos mérőszáma, hogy mennyi halálos baleset történik a területünkön. Az Európai Unió elvárása, hogy 2050-re nullára redukálódjon a halálos közúti balestek száma. Az utóbbi években csökkenő tendencia figyelhető meg e téren, de továbbra is van mit tennünk. A Pápai Rendőrkapitányság illetékességi területén 2014-ben öt halálos baleset történt, melyek során hat személy vesztette életét. Idén eddig öt halálos balesetet regisztráltunk, melyeknek hét áldozata volt. A balesetek során szerepet játszott az ittas járművezetés, a sebességtúllépés és a biztonsági öv használatának elmulasztása is - mutatott rá Varga Balázs.

- Bízom benne, hogy a következő években egyre nagyobb érdeklődés övezi majd ezt a kezdeményezést. Mivel egy-egy baleseti helyszínen nem mindig van lehetőség a részvétnyilvánításra, ez az emléknap megfelelő keretet ad, hogy a Pápai Rendőrkapitányság is kifejezhesse együttérzését a hozzátartozók, barátok, ismerősök felé - fűzte hozzá a kapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!