Pápa

2016.05.23. 20:49

Teltházas mágikus előadás

Pápa – Abban a pillanatban, amikor megküzd az ember a külső körülményeivel, nem lesz többé függvénye, nem lesz annak a külső erőtérnek a rabszolgája és tehetetlen áldozata, amelybe belekerült – vallja Müller Péter, a spirituális irodalom egyik legnagyobb hazai képviselője, aki hétfőn látogatott városunkba.

Laskovics Márió

A nézőközönséget Szabadkai Verita, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ igazgatója köszöntötte, aki elmondta, a tavalyi Lelki esték a JMSZK-ban című előadás-sorozat sikere ösztönözte őket arra, hogy a harminc éves színházépület jubileumi programjai sorába lélektani ismereteket nyújtó előadásokat tervezzenek olyan előadók közreműködésével, akik bölcs útmutatásaikkal segítsék a mindennapjainkat, megújulásunkat, fejlődésünket. Így esett a választásuk Müller Péterre is. Továbbá tájékoztatta a közönséget, hogy ősszel Vekerdy Tamást és Pál Feri atyát láthatjuk a színpadon, illetve a nézők kérdőív segítségével javaslatot tehetnek a 2017-es év előadóira.

A felkonferálás után a színpadra lépett Müller Péter, leült és közel egy percig néma csendben meditált. Majd elkezdte előadását, melyben a következő, Az élet művészete című könyvének az egyik döntő részéről, a mágiáról beszélt. A születés küzdelme után egy gyermek számára a mindenható az anyja. Aztán a gyermek előbb-utóbb talpra áll, sokszor elesik, de megtanítja magát felállni. Rájön, hogy a mindenhatóság benne van, nem az anyukájában. S az anyuka örül annak, hogy a gyermekben megszületett a mindenhatóság élménye. Az egyik mindenhatóság kívül van - ez lehet a társadalom, a család, a környezetünk -, a másik bennünk. Utóbbit tudnunk kell felszabadítanunk.

Az előadó szerint mind az ima, mind a meditáció érvényes, de imádkozni meditatív állapotban érdemes. Egyszerre nézünk kifelé és befelé. Egyszerre vagyunk egy világ gyermekei, s egyszerre vagyunk önmagunk, abszolút belső sorsunk teremtői. Rendetlen, zűrzavaros világban élünk, fel-le hullámzik a lelkünk. A belső nyugalmunk megteremtése egy lelki gyakorlat során valósítható meg. A „kapcsolótábla" ugyanott van belül, ahol megtanultam járni. Senki ne szóljon bele, majd én megcsinálom. De ehhez meg kell tanulni az embernek bemennie saját magába. Könyvéből ennek módszerére is fény derül.

A híres író előadásában saját életéből vett személyes példákon túl szó esett továbbá József Attila szeretetéhségéről, a mágia szó eredetéről, s az előadónak feltett kérdések kapcsán a hősökről, Hitler személyéről, és a Mount Everest első meghódításának történetéről a fanatizmus és a vakmerőség tükrében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!