Straub Dezső:Fiam! Hallod a rigót? (x)

– Művész úr, mi volt az első reakciója,amikor hallotta, hogy baj lehet?

– Egyik rokonunk – aki a közelben tartózkodott– kérésemre felugrott a lakásba, és megnézte,hogy mi történhetett. Az ajtórács zárva, a televízió maximális hangerőn szólt, papa a csengetésre, kopogásra nem reagált, viszont az ablakon át azt lehetett látni, hogy szinte biztosan otthon van, hiszen a cipője ott volt a folyosón.

– Gondolom nagyon megijedtek.

– Igen, a legrosszabbra készültünk. Hívtuk a zárszerelőket, szóltam a fiamnak, hogy jöjjön gyorsan, nagy a baj. Aztán, ahogy az ajtó előtt éppen a kiérkező lakatossal egyeztettünk a bejutásról, amikor az egyik pillanatban egy könnycseppet láttam megcsillanni a fiam szemében. Hátrafordultam, és a rácson keresztül megláttam a 87 esztendős Édesapámat, amint ruganyos léptekkel, mosolyogva közeledik az ajtóhoz. Örült, hogy végre meglátogattuk.

– Na végre! Olyan régóta várlak benneteket!

– Ő, minket? Gondolhatja, hogy milyen megkönnyebbülést éreztünk.

– Mi történt valójában?

– Miközben mi már a legrosszabbra gondoltunk, Édesapám egyszerűen sem a telefoncsörgést,sem az ajtó csengőjét nem hallotta meg az üvöltő TV-től, mert két fontos meccset kellett végignéznie. Annak idején labdarúgó edző és vizsgázott bíró volt. Azt a két meccset ő nézte, négy emelet meg hallgatta, úgy bömbölt a készülék. Kérdeztem is tőle: Papa nem szidják a lakók ilyenkor a nagyit? – Nem tudom, nemhallom a tévétől – válaszolta. Na, ez volt az a pont, amikor végleg úgy döntöttünk, hogy ez így nem mehet tovább, valamit kezdeni kell a hallásproblémájával. Bejelentkeztünk az Amplifonhoz egy ingyenes hallásvizsgálatra. Először nem is akart hallani róla – Minek, ő jól hall –,aztán beletört. Magam sem hittem volna, hogy ilyen jól fog sikerülni. Kimondottan élvezte.

Fantasztikus, és megható élmény volt nekem,mikor ott a vizsgáló stúdióban húsz év kiabálás után újra emberi hangon kezdtünk el csevegni egymással, fülében persze már a próba készülékekkel. Amikor pedig kijöttünk az ajtón, és azt mondta menet közben: – Fiam! Hallod a rigót? Hát... nekem akkor kicsit előre kellett sietnem az autóhoz...

– Hogy van az Édesapja most?

– Teljesen természetesnek veszi a változást! Az a gyönyörű ebben a korban, hogy a papa fiatalon megszokta, hogy megbetegszik aztán meggyógyul és minden ugyanúgy megy tovább,mint előtte. Hogy őt idézzem, „az Amplifontól gyógyultan távoztunk”. Működésképtelen érzékszervvel bezárul a világ, és az ember. De ha újra működni kezd egy érzékszerv, újra kinyílik a világ az embernek.

Sokkal könnyebb vele kommunikálni, ő pedig sokkal jobban kapható egy kis közös kiruccanásra, mint  annak előtte. Így a múlthéten közösen ünnepeltük a születésnapunkat, ami négy napra van egymástól. Ez korábban a nagyothallása miatt nehezen lett volna kivitelezhető.

Sokat segített rajta ez a változás. Rengeteget beszélgetünk, és összehasonlíthatatlanul halkabban hallgatja, nézi a meccseket. Kevesen tudják, hogy egy osztályba járt az Aranycsapat több játékosával és gyerekkori barátja volt Kubala László is. Tavalyősszel a Kubala László Emléktornán egy dedikált labdát kapott a Barcelona korábbi magyar csillagának fiától, aki Édesapámban az ő édesapjának utolsó élő barátját ismerhette meg. Édesapám az ő világában, most tökéletesen boldog és egészséges.

– Boldog születésnapot, és jó egészséget kívánunk neki!