2016.10.10. 17:47
Határok nélkül - mi alakítjuk a jövőnket! (x)
A 2011-ben és 2013-ban két ütem- ben megvalósított kapacitásbővítés harmadik ütemeként, most közel 20 milliárd forint értékű beruházás keretében újítja meg a Nestlé a büki állateledelgyártó üzemének gyártási technológiáját és termékportfólióját.
Ennek köszönhetően a Purina gyár, az idén éppen 150 éves Nestlé cég- csoport legnagyobb európai állatele- del gyártó központja lesz, amely több mint 30 ország piacát fogja ellátni állateledel termékekkel. A beruházás átadásának tervezett időpontja 2017 negyedik negyedéve.
Kai Herzke, gyárigazgató: - A jó munkahelyi környezet és kultúra megteremtése fontos számunkra.„Erős, lelkes csapat vagyunk nagyszerű tervekkel, és a Nestlé Magyarország történetének legnagyobb beruházásait tervezzük megvalósí- tani Bükön. Ennek a beruházásnak a munkála- tai már javában folynak, megkezdődött az üzem átalakítása, ugyanakkor az átalakítás ideje alatt napi működésünk sem áll le. Gyári fejlesztéseink,különféle projektjeink folyamatosan jelen vannak az életünkben, éskiemelt szerepet kap a TPM (teljes teljesítmény gazdálkodás) megterem- tése és az 5S módszer (jól szervezett és tiszta munkaterület kialakítása) bevezetése a munkahelyi környezet és kultúra fejlesztéséért.”
ÚJ BELÉPŐK GYORS INTEGRÁLÁSA ÉS ÉRTÉKES CSAPATTAGGÁ FEJLESZTÉSE
Megkezdődött a Nestlé Hungária Kft. történetének eddigi legnagyobb, egyben az elmúlt évek egyik legjelentősebb hazai agrárgazdasági beruházása Bükön.
FOLYAMATOS FEJLESZTÉSEK
Ez a beruházás egy újabb fontos állomása annak a folyamatos fejlesztésnek, amelynek során a Nestlé2010 óta több mint 40 milliárd forintot költött a hazai állat- eledel-gyártás fejlesztésére, és több mint 500 új munka- helyet teremtett. Beruházásunk tovább erősíti a magyar gazdaság regionális ver-senyképességét, a hazai élelmiszertermelők piac- biztonságát, hozzájárul új munkahelyek létrejötté- hez és elősegíti a magyar nemzetgazdaság teljesít- ményének fenntartható növekedését. Az új be- ruházással közvetlenül70 új munkahelyet teremt a Nestlé Hungária Kft. Bükön és a teljes foglal- koztatott létszám így már megközelíti az 1000 főt.
A Nestlé Purina a legvonzóbb munkáltatók egyike a térségben, változatos munkaköröket, kihívást jelentő feladatokat kínálunk munkavállalóinknak. Az új belépők tréninget, oktatást kapnak. Az elvárt szint elérése és fenntartása érdekében ismertetjük a módszertanokat, rengeteg oktatással, megfelelő coachinggal, értékelésekkel senkit nem hagyunk magára. A kompetenciák fejlesztésén minden szinten dolgozunk, ehhez nyújt segítséget az ún.nek segítségével egyénre szabott fejlesz- tési tervet dolgozunk ki, külön figyelmet fordítva a hosszú távú lehetőségekre.
JUTTATÁSAINK:
Versenyképes jövedelem
Jelenléti és gyári bónusz
Cafetéria
Iskolakezdési támogatás
Nestlé Csokoládé és Babatápszer csomag
Céges buszközlekedés
NEMZETKÖZI KARRIER LEHETŐSÉGET KÍNÁLUNK!
Friss gyümölcs hetente
Szakmai tapasztalatcsere és ismeret- bővítés céljából számos kollégának van lehetősége európai társgyárakat látogatni, hogy erősítsék és szélesítsék tudásukat. A nemzetközi színtéren való jelenlétünknek köszönhetően intenzív kapcsolatokat működtetünk olyan szakemberek között, akik különböző országokban élnek, mégis szoros együttműködésben dolgoznak.A fejlődés és hatékonyságnövelés érdekén kiaknázzuk a multikulturális közeg nyújtotta előnyöket. 2011 óra gépsoraink folyamatos fejlesztések alatt állnak,modern technológiák jelennek meg minden beruházás alkalmával. Kihívást jelentő feladatokat kínálunk mérnökök számára,nem csak üzemeltetési feladatokkal, illetve a szakma gyakorlati elsajátítása mellett a műszaki/üzleti angol nyelvismeret bővítésére is bőven van lehetőség.
Nyári családi nap és Mikulás parti
Csapatépítők
Szeretne csatlakozni?
A [email protected] e-mail címen jelentkezhet önéletrajzával vagy személyesen a Nestlé Hungária Kft. Purina Gyárában, 9737, Bük Darling utca 1. szám alatt a HR osztályon +94/558-800 számon előzetesen bejelentkezve.
Nyári családi nap és Mikulás parti