Rendőrségi

2011.09.01. 10:46

Cozma-ügy - Feladta magát a szökött vádlott

Budapest - Szökése után alig 48 órával csütörtökön önként jelentkezett a BRFK-n a Cozma-ügy negyedrendű vádlottja Pál Gábor, aki kedden délben szökött meg budapesti lakásáról, miután a lakhelyelhagyási tilalmat átváltoztatták előzetes letartóztatásba és ezért a rendőrök be akarták vinni.

Szausev Xénia

Pál Gábor ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt adtak ki körözést, mivel az intézkedő rendőröket félrelökte. A BRFK azonnal körözést bocsátott ki és nagy erőkkel - az összes kerületi kapitányság bevonásával, valamint minden törvényes eszközzel - megkezdte a férfi felkutatását. A férfi csütörtökön adta fel magát a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályán.

A rendőrség szerint a szökevény végül annak tudatában adta fel magát, hogy rövid időn belül úgyis elfogják majd - olvasható a police.hu -n.

Lehner Béla, Pál Gábor ügyvédje, telefonos megkeresésünkre elmondta, hogy védence a mai nap folyamán 9 és 10 óra között önként feladta magát a rendőrségen. Pál Gábor kihallgatása befejeződött, ennek részleteiről azonban az ügyvéd nem nyilatkozott.

A gyilkossági ügyben eljáró megyei bíróság június 23-án Pál Gábort testi sértésben találta bűnösnek, öt év börtönbüntetésre ítélték őt, illetve 15 millió forintos bűnügyi költség megfizetésére kötelezték. Az elsőfokú ítélet kihirdetése után  Mind Pál Gábor, mind Bihari Csaba ötödrendű vádlott esetében megszűnt az előzetes letartóztatás, amit lakhelyelhagyási tilalom váltott.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.

Cozma-gyilkosság és a tragédia háttere

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!