2012.04.28. 13:43
Emberekre támadtak a méhek a Fejér megyei Nagylóknál
Tizenegy mentőautó és egy mentőhelikopter is vonult Nagylókra szombaton dél körül, mert egy rendezvény résztvevőit méhtámadás érte. Tizenkilencen kerültek kórházba.
Pápai Imre tájékoztatása szerint a mentőszolgálat tizenegy mentőautóval és egy mentőhelikopterrel vonult a méhtámadás helyszínére, ahol a kórházba szállítottakon kívül számos gyermeket és felnőttet láttak el. Volt olyan kislány, akin szinte megszámolni sem lehetett a csípéseket.
A rendezvény közel 400 résztvevője egy tanösvényt járt be, amelynek egyik végére - egy virágzó repcetábla közelébe - már korábban méhkaptárakat telepítettek - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
R. Szabó Ágnes szerint a méhek támadását feltehetően az válthatta ki, hogy a kirándulók vagy túl közel mentek a kaptárakhoz, vagy pedig bekerülhettek a rovarok vonulási útjába, s megrémülve valószínűleg hadonászni kezdtek, amivel még inkább megzavarták, támadásra késztették a méheket.