Rendőrségi

2012.05.11. 17:24

Adócsalás és kábítószeres visszaélés miatt ítéltek el vállalkozókat

A forgalmi adó elcsalására alapított cégeket az a csoport, amelynek tagjait pénteken ítélte el az egerszegi törvényszék nem jogerősen. Az adócsalás mellett a ’’csapat’’ kábítószer készítéséhez való alapanyagot is csempészett Törökországból - értesült a Zalai Hírlap.

Napló Online

A zalaegerszegi Horváth László (47) és Szakács Tibor (38) 2005-ben határozta el, hogy polietilén granulátumot importál az akkor még nem uniótag Romániából. Az anyagot külföldre irányuló színlelt adómentes termékimportként vámkezeltették, azzal hogy Szlovákiában értékesítik. Cégük, a Ho-Va-Ho Kft. 2005-ben és 2006-ban 159 alkalommal összesen 750 millió forint értékű, 150 millió forint forgalmi adóval terhelt anyagot vámkezeltetett. Az árut két saját, Szlovákiában alapított cégükhöz - TFP és Gino-Plast - exportálták. Ezek ügyvezetésére ismerőseiket, Tóth Ferencet (32) és Pető Sándort (31) kérték fel - tisztes havi juttatás fejében -, de az üzlet irányítása Horváth és Szakács kezében maradt. A Komarnóba szállított polietilén granulátumról a Ho-Va-Ho állította ki a szlovák cégeiknek a számlákat, összesen közel 900 millió forintról. A pénzt Horváthtól és Szakácstól kapta a két magyar ügyvezető, akik ezt befizették szlovákiai cégük számlájára, onnan visszautalták a Ho-Va-Ho-nak. Ezt követően újra Magyarországra került a közel 900 millió forint értékű áru, mégpedig Horváth és Szakács érdekeltségébe lévő cégekhez, majd végül a valóságos vevőkhöz.

Részletek a zh-online-on! Kattitnson ide!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!