Rendőrségi

2014.01.09. 16:39

Rendőrkézen a boltbetörők

Egy Pápa környéki település kisboltjába tört be az a két helyi férfi, akiket már másnap elfogott Fűzfa László r. törzszászlós és Varga Csaba r. főtörzsőrmester körzeti megbízott.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 32 éves P. Róbert és a 40 éves S. Tamás 2014. január 7-én a késő esti órákban – zárást követően – felkereste a lakóhelyükön levő egyik kisboltot. A plexiből készült ablakot befeszítették és egyikük bemászott az épületbe, ahol különböző illatszereket, öblítőket és egy üveg pezsgőt rejtett a kabátjába. Ez alatt társa az utcán figyelt. A lopott tárgyakat otthon szekrényébe rejtette. A sértett másnap dél körül értesítette a körzeti megbízottakat, akik az adatgyűjtést követően fél órán belül az elkövetők nyomára bukkantak.

A két férfit előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az egyiküknél tartott házkutatás alkalmával megtalálásra került több flakon, a bűncselekmény elkövetéséből származó illatszer, tisztítószer és egy csomag kávé is. A Pápai Rendőrkapitányságság Vizsgálati Osztálya – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a két gyanúsított ellen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!