Rendőrségi

2014.05.08. 05:28

Egy csavarhúzó buktatta le a fiatal betörőt

Egy, a helyszínen elhagyott tárgy vezette el a rendőröket ahhoz a 17 éves veszprémgalsai fiatalkorúhoz, aki 2013. december végén egy lakatlan házból vaskályhát próbált eltulajdonítani.

A Tapolcai Rendőrkapitányság ügyeletére 2013. december 27-én a délelőtti órákban érkezett egy bejelentés arról, hogy egy szentimrefalvi családi házba betörtek. A bejelentő elmondása szerint előző nap délután járt utoljára az ingatlannál, amikor még mindent rendben talált, majd másnap tűnt fel számára, hogy valaki járhatott a háznál. Az ingatlan udvarra néző ablakát benyomták, a ház mellett található melléképület ajtaja is tárva-nyitva áll. A házból egy vasból készült kályha tűnt el, melyet az udvaron, a drótkerítés mellett fedezett fel. A helyszínen még egy fekete-sárga nyelű csavarhúzó is hevert, amely nem a házból származott.


Fotó: VMRFK


A bűncselekmény elkövetését megelőző napon Varga Tamás r. főtörzsőrmester és járőrtársai egy 17 éves kerékpárost igazoltattak Csabrendeken, akinél ugyanolyan csavarhúzót láttak, mint amilyent a betörés helyszínén is találtak. Felkutatták a 17 éves fiút, aki beismerte, valóban ő tört be családi házba. El akarta vinni az ott talált vaskályhát, ám nem bírta el, így inkább a kerítés mellett hagyta. A lopás vétség kísérlete miatt indult eljárás a napokban lezárult. Az ügyben keletkezett iratokat a Tapolcai Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal a Veszprémi Járási Ügyészségnek adta át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!