2014.06.10. 08:52
Felgyújtotta saját házát
Veszprém, Kéttornyúlak - Végső elkeseredésében felgyújtotta házát egy férfi, akit felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.
A Kéttornyúlakon élő 63 éves férfi tavaly előtt, augusztus 20-án a délutáni órákban felment háza padlására, ahol meggyújtotta az ott felhalmozott rongyokat és a tollpárnát, azért hogy leégjen az otthona. A bírósági tárgyaláson fenntartotta a nyomozás során tett vallomását, miszerint rossz lelkiállapotban volt, mert egyedül, kevés pénzből kellett megélnie. Egy ideig az udvarból nézte a cserepek alól feltörő füstöt, majd a már előre elkészített csomagjával elment az egyik kocsmába, ahol a kiérkező rendőr ittasnak találta.
A szomszédos ház udvarán biciklijét szerelő férfi is észrevette a füstöt, ezért rögtön értesítette a tűzoltókat, akiknek sikerült megfékezniük a lángokat mielőtt még átterjedtek volna a környező házakra.
Míg elsőfokon a büntetlen előéletű férfit letöltendő szabadságvesztésre ítélték közveszélyokozás bűntette miatt, addig a Veszprémi Törvényszék felfüggesztette az egy év három hónapi szabadságvesztés végrehajtását.