Pongrácz Dóra, Mészáros Norbert

2019.11.29. 07:00

Emlékezetes túra

Pápa Egy szép őszi pén- tek reggelen a vasútállomáson gyülekezett az osztályunk, hogy osztálykirándulásra induljunk Győrbe.

Türr István Gimnázium

Többségünk az odaút közben zenét hallgatott és olvasott. Miután megérkeztünk Győrbe, az első úti célunk a Fülesbástya volt, ahol egy érdekes állatbemutatón vettünk részt. Külön élményszámba ment, hogy a ritka állatokat meg lehetett simogatni. Láttunk baglyokat, teknősöket és különleges halakat. Az osztály nagyon élvezte, hogy a doktorhalak lecsipegetik az elhalt hámsejteket a kézről. A termek között volt egy sötét szoba, ahol különböző éjszakai állatokra csodálkozhattunk rá. Elmerültünk a látottakban, magával ragadott

a csoda, így már szóltak, hogy sorakozni kell, mert lekéssük a kisvonatot. A kisvonatozás közben a győri lakosoknak integettünk és felvidítottuk a napjukat. Egy félórás út után megérkeztünk a Xantus János Állatkertbe. Több állat etetését néztük meg, majd egy állatsimogatáson vettünk részt.

A kisvonat megérkezéséig egy játszótéren játszhattunk. Visszafelé ballagva is jó hangulattal telt az idő az állomásig. A gazdag, érdekes programoktól elfáradva ugyan, ámde élményekben gazdagon értünk a pápai állomásra, ahol már a szüleink vártak

bennünket, akikkel megosztottuk az átélt eseménydús napunkat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!