Sport

2011.08.18. 06:20

Autókrossz - A kontinens legjobbjai Nyirádon

Nyirád - A hétvégén ismét a kontinens elitjét láthatja a nagyérdemű a nyirádi autósport-arénában, ahol az autókrossz Európa-bajnokság nyolcadik futamát rendezik.

Novothny Ottó

Az idén tavasszal a Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) képviselője a helyszínen járt és húsz dologban kérte a létesítmény megváltoztatását, biztonságosabbá tételét.

- Lejárt a pályánk licence, ezt kellett megújítani, és ezért volt szükség ezekre az átépítésekre - kezdte Révész Bálint, a Nyirádi Motorsport Centrum tulajdonosa. - Természetesen az ír sportvezető kívánságainak megfelelően elvégeztük a munkálatokat, így újabb három évre egyrészt megkaptuk a versenyrendezés lehetőségét, másrészt az eddig is közkedvelt létesítmény sok szempontból megújult.

- Úgy látom, hogy hosszú távra tervez a nyirádi katlannal kapcsolatban.

- Ez így van. A fiam sok-sok éve ralikrosszozik, volt már Eb-n ötödik és többszörös magyar bajnok. Nekem pedig a technikai sportágak jelentik a hobbit, és amikor az előző tulajdonos, egyébként jó barátom, bajba került, szívesen jöttem segíteni. Ami a terveket illeti, a ralikrosszrendezés jogát is szeretnénk visszaszerezni, nem akarom elkiabálni, de nagyon jók az esélyeink. Emellett a zónaversenyeket is visszahoznánk, illetve vállalati bulikat is szerveznénk  szóval rengeteg elképzelésünk van, és remélem, sikerül is megvalósítani azokat.

A nyirádi katlanban a hétvégén az autókrossz Európa-bajnokság nyolcadik futamát bonyolítják le. Nevezési csúcs született, hiszen százkét pilóta (közülük tizenegy a magyar) vetélkedik majd szombaton és vasárnap.

Természetesen a négy kategóriában ott lesznek Európa legjobbjai. Kárai Tamás a legutóbbi csehországi negyedik hely ellenére (végig vezetett, de egy műszaki hiba kifogott rajta) növelte előnyét az összetett ponttáblázat élén, így esélyesként startol Nyirádon. Ugyanebben a kategóriában Révész Tamás, Emődi Lajos, Lajos Gyula, Pallag-Bozsák Csaba indul. A buggyknál Ábrahám Károly, Szabó Krisztián, Radák Attila, Brezovszki Sándor, Klenáncz József áll rajthoz, míg a junioroknál Klenáncz Szabolcs repeszt majd.

A riválisok Hollandiából, Csehországból, Belgiumból, Ausztriából, Olaszországból, Németországból, Litvániából, Szlovákiából, Szlovéniából, Oroszországból, Luxemburgból, Franciaországból érkeznek. A szakemberek szerint a nyirádi verseny az autókrossz sportág Forma-1-es vetélkedése lesz a hétvégén.

 

A Lerton Trans Európa-bajnoki futam augusztus 19-én gépátvétellel kezdődik. Szombaton 11-től szabadedzés lesz, majd 16.30-kor az első időmérőn izgulhatnak a nézők. Augusztus 21-én a második (9.00) és harmadik (11.30) futammal indul a program. Ezt követi 14 órától a versenyzők felvonulása, majd Besenyei Péter műrepülő-világbajnok bemutatója szórakoztatja a nagyérdeműt. A döntők 15.00-kor kezdődnek a minden szempontból biztonságosabbá, komfortosabbá átépített Nyirádi Motorsport Centrumban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!