Sport

2012.01.04. 08:29

Tojáslabdások tagtoborzója Veszprémben

Veszprém - Próbajátékot, illetve tagtoborzó kiválasztót tart a megyeszékhely amerikai futballcsapata, amely idén ismét a második vonalban méretteti meg magát.

Horváth Gábor

Idén hat esztendős a veszprémi Wildfires, amely korábban az egyetem kötelékében működött, 2010-ben viszont önálló egyesületté vált.
A csapat az előző idényben az első vonalban szerepelt, ám nem sikerült kivívnia a bennmaradást.
 
- Sajnos a sorsolásunk úgy alakult, hogy három egymást követő hétvégén kellett három kemény meccset lejátszanunk, ami rendesen rányomta a szereplésünkre a bélyegét. Kiestünk az első osztályból. Mi teljes mértékben amatőrök vagyunk és a létszámunk harminc főre csökkent. Úgy gondoltuk, hogy újoncokkal töltjük fel a keretet. Három hónapunk van a kezdésig és ez elegendő idő arra, hogy a frissen belépőket felhozzuk a megfelelő szintre. A második vonalban szeretnénk éremért küzdeni - reagált megkeresésünkre Kurucz Csaba.

A klub elnöke, edzője és korábbi játékosa (ha szükség van rá, még ma is beszáll játszani) elmondta: amióta meghirdették a nyílt napot, ő és edzőtársa, Jánvári Viktor egyaránt sok megkeresést kapott.


 
- Akit érdekel a sportág, bárki kipróbálhatja magát életkortól, súlytól és magasságtól függetlenül. Egy-egy meccsre hatvan játékost lehet nevezni, ez egy nagyon aktív sport, amely rengeteg cserét igényel.

Kurucz Csaba elmondta: edzéseiket a volt Építők sporttelepen tartják, de egyébként hontalannak számítanak, mert állandó meccshelyszínt még nem sikerült találni. Korábban játszottak Gyulafirátóton és Balatonalmádiban, valamint a veszprémi Schönherz-pálya is többször adott otthont találkozóiknak. Várhatóan utóbbit bérlik ki idén is, de még nyitott a dolog.

Az elnöktől megtudtuk, hogy az egykori alapítók közül már csak néhányan (Szabó Péter, Kiss Lajos és Balázs, Bauernhuber Dániel) vannak a csapatban, de a játék iránti lelkesedés a régi. Bíznak benne, hogy ez az újoncok esetében is így lesz.
A próbaedzés január 8án és 15-én lesz 16 és 18 óra között a Táncsics Mihály Szakközépiskolában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!