Sport

2012.04.23. 14:03

Győzelem sárban - A füredi pilóta nyerte a nyitányt

Balatonfüred - Mondhatni, Fazekas Károly idén ott kezdte, ahol 2011-ben abbahagyta: a balatonfüredi versenyző címvédőként megnyerte az országos tereprali-bajnokság nyitófutamát.

Horváth Gábor

Ebben az évben Hajdúszoboszló térségében találkoztak először az ország legjobb terepralisai. Fazekas Károly BMW-jével rajtcél győzelmet aratott. A füredi pilóta ezzel folytatta remek sorozatát, hiszen tavaly országos bajnok lett hat futamból hármat megnyerve.

- Dupla címvédőként idultunk, hiszen 2011-ben sikerült a hajdúszoboszlói futamon elsőként végeznünk. Idén is jól kezdtünk, az első gyorsaságit tíz másodperc előnnyel megnyertük, a legnagyobb rivális Szalay Balázs előtt pedig 20 másodperccel értünk célba - kezdte beszámolóját a versenyző.

Fazekas Károly megjegyezte, az első nap után alaposan megváltoztak az időjárási és terepviszonyok, konkrétabban: zuhogott az eső, a pályák pedig nedvessé, sárossá váltak.

- Korábban nem volt az erősségünk a sáros terepen való autózás, az ellenfelek már előre örültek, visszaesésünket várták, de szerencsére nem ez történt, aznap is sikerült dominálnunk. A zárónapon tovább tudtuk növelni előnyünket, végül több mint 12 perccel nyertünk. Az autó jól működött, a szervizcsapat remekül tette a dolgát - tette hozzá.

A Fazekas Károly-Horn Albert kettős mögött másodikként Szalayék (Opel) végeztek, a harmadik helyre pedig a Varga Imre vezette Nissan futott be.

A sorozat május 11-13-a között Kapuvár térségében folytatódik.

 

Titkos vágy: részvétel a Dakar-ralin

Ez egy távlati cél és sajnos egyre távolabb kerül - mondta sóhajtva az esetleges Dakar-rali-indulással kapcsolatban Fazekas Károly. Az ország jelenlegi legjobb terepralisa régóta vágyik a neves megmérettetésre, amelyet az utóbbi időben Dél-Amerikában rendeznek.

- Egyre nehezebb szponzort találni, s hiába vagyunk most címvédők, nem igazán találnak meg minket a támogatók. Pedig ennek a viadalnak kiemelkedő reklámértéke van, számunkra pedig igazi megmérettetés lenne. Természetesen nem adjuk fel, a részvétel továbbra titkos vágyunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!