Sport

2012.10.11. 05:53

Címvédés a terepen

Balatonfüred - Hárman vannak Magyarországon, akiknek sikerült megvédenie tereprali országos bajnoki címét. Ebben az elit klubban a legfrissebb pilóta Fazekas Károly.

Novothny Ottó

A Fazekas Károly-Horn Albert duó pontosan úgy kezdte az idei szezont, ahogy tavaly abbahagyta: megnyerték az első futamot. Aztán a következő háromban nem sikerült elsőként célba érniük, sőt az összetett vezetést is át kellett engedniük a riválisoknak.

Az idény záróeseményeként következett az utolsó, háromszoros szorzójú Világ Kupa verseny Győr környékén.

- Nagyszerűen sikerült a végszó, hiszen a nemzetközi mezőnyben második, a hazaiban első helyen végeztünk - mesélte a kitűnő pilóta.  Ráadásul a bajnoki cím mellett a nemzetközi szervezet kiemelt státuszát is megkaptuk, ami a nagy versenyeken több előnnyel is jár. Egy példát is mondok: soha  nem kell más porát nyelni, mert akárhány rajthoz álló van, minden szakaszra az első tízben indulhatunk el.

- Gondolom ez elősorban presztízs siker.
 
- Rajtunk kívül még három versenyző érdemelt ki ilyet Magyarországon. Terepraliban eddig csak mi.

- Pontosítsunk, valószínűleg megfeledkezett Szalayékról.
 
- Nem szeretnék ebbe mélyebben belemenni, mert egyértelmű, hogy nálunk a politikai és egyéb kapcsolatok mindennél többet érnek. Mi nem tudunk (őszintén megvallva nem is akarunk) média szerepléseket venni magunknak, mert örülünk, ha önerőből a versenyzést meg tudjuk oldani. Ugyanakkor tény: az említett autó és pilótája másfél éve nem tudott megverni bennünket.

- Furcsa piac az, ahol erre sem mozdulnak rá a támogatók.
 
- Kisebb szponzoraink azért vannak: gumira és olajra nincs gondunk egész évben. Ám átütő, nagy segítséget nem kapunk. Mondjuk olyat, amivel a Dakaron is elindulhatnánk.

- Vagyis ez az álom még mindig nem valósulhatott meg.
 
- Sajnos egyelőre ma sincs realitása. Néhány évvel ezelőtt elmentem kamion személyzetként, hogy lássam a körülményeket, de résztvevőként még nem voltam. Jövőre is csak a magyar bajnokságra koncentrálhatunk, esetleg néhány környékbeli Világ Kupa futamra megpróbálunk eljutni. A gazdasági válság itt is jelzi hatását, volt olyan hazai futam, ahol csak tízen álltak rajthoz. Nem tudjuk mit hoz a jövő, csak az biztos, hogy nem hagyjuk abba, sőt a technikát is igyekszünk megújítani és tökéletesíteni. Szerencsére versenyt műszaki gondok miatt nem kellett az idén feladnunk, noha az utolsó futamon azért akadtak problémáink - mondta végül Fazekas Károly a kétszeres tereprali bajnok.
 

 

 

 

Saját ötletek is kellenek az új géphez

Fazekas Károly az utolsó futamról ezt mondta: "saját magunkat akartuk megverni". A mondat arra utal, hogy tíz perces előnyüknél felborultak és noha folytathatták volna a menetet, úgy döntöttek, kiszállnak. A következő szezonra új BMW épül, pedig az ideivel is verték a gyári csapatokat a győri Világ Kupán. A bajnok elmesélte, hogy X6-ost alakítanak át, elsősorban saját kútfőből, miközben szinte mindent a műhelyükben készítenek el. Az újításokat mérnök segítőjével közösen találják ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!