2012.11.23. 13:33
Kendosok érmei az országos bajnokságról
Veszprém (no) A főváros adott otthont a kendozok országos egyéni bajnokságának. A közel száz résztvevő gyermek, junior, férfi és női kategóriákban forgatta lelkesen bambuszkardját.
A veszprémi Bakony Kendo Klub színeit nyolcan képviselték a versenyen és ahogy Balogh Tibor vezető elmondta: remekül helytálltak a különböző csoportokban. Érdekesség egyébként, hogy a sportvezető a hagyományoknak megfelelően sportbíróként közreműködött a rendezvény lebonyolításában.
A veszprémi kendosok jól helytálltak az országos bajnokságon (Fotó: Archív)
A vetélkedésen utolsó éves junior Tóth Bertalan hibátlan vívással diadalmaskodott, az elődöntőben klubtársát Szemán Bencét győzte le. Utóbbi így a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Az egy dan alatti kendosok viadalát Szokodi Tamás nyerte meg. Az említett három sportember rendszeres résztvevője a magyar válogatott gyakorlásainak, a nemzeti csapat tagjai.
A nőknél Kocsis Barbara szinté na bronzéremig jutott, felkészülését kisebb betegség akadályozta. A férfiaknál pedig Szabó Áron szerepelt kiemelkedően, a későbbi nyertestől kapott ki és lett végül harmadik helyezett.
A színvonalas versenyt szabad vívás és a válogatott edzése zárta.