2014.01.15. 08:03
VESC: bízva az újabb sikerben
A férfi kosárlabda NB I/B nyugati csoportjának zajló idényében eddig kevés olyan csata akadt, aminek előzetesen a VESC volt az esélyese. Január 16-án (csütörtök, 19.30 óra) a PVSK-Kronosz Kiadó elleni hazai fellépésük ilyen lesz.
A veszprémiek idén mindkét mérkőzésüket megnyerték a Vetési gimnázium tornatermében (–Győr-Szol Széchenyi Egyetem 82:59; –Sopron KC Sportiskola 79:68). Ha idevesszük az év végi, Budafoki KK elleni diadalukat, akkor a sikersorozatuk immár három fordulót ölel fel. Ezen eredményeiknek köszönhetően feljöttek a tabella hetedik-nyolcadik helyére, vagyis kedvezőbb pozícióból várhatják a – mögöttük álló – pécsiek elleni találkozót.
– Nehogy valaki azt higgye, hogy fél gőzzel is nyerünk, mert az nincs tisztában az erőviszonyokkal – húzta alá Petőfi Áron, a VESC vezetőedzője. A győztes fellépéseink során is találkoztam hibákkal, így felállt fallal szemben néha még statikus a produkciónk. Fontos, hogy a folytatásban csapatszinten dolgozzunk, ne egy-két sportoló dobjon húsz pontot, hanem öt-hat tizet. Több helyről kell veszélyt jelenteni az ellenfél gyűrűjére.
A természetesen győzelemben reménykedő VESC-nek már csak azért sem lesz könnyű dolga a pécsiek ellen, mert Vertetics Ádámra nem számíthat a tréner, aki már alighanem kidolgozta a taktikát, hogy a rivális legjobbjait – a pontgyáros Halász Ákost, illetve a sokoldalú Bíró Olivért és Somogyfoki Szabolcsot – kikapcsolják a játékból. A mecsek-aljaiak a hátsó régióba tartozó gárdákat eddig általában elpáholta – ősszel a mieinket is 82:62-re –, csakhogy azóta az egyetemisták a középmezőnyt vették célba.