Sport

2015.07.17. 09:52

VEDAC - Egy harmadik és egy ötödik hely az Eb-n

Veszprém – A várakozásoknak megfelelően, nagyszerűen szerepeltek a VEDAC Dobóakadémiájának kalapácsvetői az utánpótlás Európa-bajnokságon. Ezzel azonban még nem ért véget a szezon.

B. Virág Rita

Zentai Tibor tanítványai többek között gőzerővel készülnek a felnőtt országos bajnokságra is, de több nemzetközi viadal is szerepel a programban, sőt remélhetőleg, nemcsak Orbán Éva bizonyíthat az augusztusi, pekingi világbajnokságon sem.

- Mindkét tanítványa pontszerző helyen végzett az utánpótlás Európa-bajnokságon. Pásztor Bence bronzérmes lett, míg Fertig Fruzsina ötödikként zárt. Elégedett az eredménnyel?

- Maradt bennem hiányérzet, de az sose baj – kezdte Zentai Tibor szakvezető. - Bence esetében azt mondhatom, rendkívül szoros volt a verseny, hiszen mindössze 40 centi döntött az érmek sorsáról. Azt gondolom, papírforma eredmény született: az angol fiú, lévén ő volt a legidősebb a mezőnyben, már stabilan 76 méteres dobó. Az orosz rivális is valamivel előrébb tart, Bence pedig a legfiatalabbként tisztességgel helyt állt. Két év múlva pedig már komoly esélyekkel indulhat az Eb-n. Fruzsi remek formában utazott ki, de csak a nyolcadik legjobb eredménnyel, így az ötödik helyezéssel elégedettek lehetünk. A döntőben jól kezdett, s mondtam neki, mivel már biztosan nyolc között van, ne foglalkozzon a helyezéssel, hanem kockáztassunk, próbáljuk megdobni a vébé-szintet (70 méter – a szerző.). Nagyon szeretett volna bizonyítani, s másodikra hatalmasat dobott, ám a kalapács a hálóban landolt. Ez a próbálkozás sokat kivett belőle, kicsit el is fáradt, így maradt az ötödik helyen.

A képen az utánpótlás Eb-n résztvevő veszprémiek és edzőjük, balról: Töreky Balázs, Pásztor Bence, Zentai Tibor és Fertig Fruzsina

- Miközben az utánpótlás Eb-n időztek itthon Hudi Ákos a Gyulai Memorialon is 73 méter fölé jutott (73.29).

- Erre egyszerűen annyit is mondhatnék, hogy végre. Ákos nagyon sokat tesz azért, hogy újra a legjobbak között legyen. Ő korábban a legjobb versenyzőtípus volt, azonban ez mostanra megfordult. Azon dolgozunk, hogy ismét a régi legyen, hogy a bizonytalanságot egyszer s, mindenkorra maga mögött hagyja.

- Orbán Éváról még nem beszéltünk. A magyar csúcstartó az idén korántsem hozza azokat az eredményeket, amire képes.

- Évi valóban nincs jó passzban. Ez az idény egyáltalán nem róla szól. Már csak egy hónap maradt a világbajnokságig, keményen edz, hiszen a döntőbe jutást céloztuk meg. Remélem, újra szikrát fog, hiszen ő még sok mindenre képes lehet.

- Pekingben Orbán Éván kívül Pásztor Bence indulásáról is szó volt.

- A vébé-szintet 76 méterben állapították meg, azonban jelenleg nincs 32 olyan kalapácsvető a világon, aki képes ezt az eredményt megdobni. Ez azt jelenti, hogy feltöltik a létszámot. Jelenleg Bence jó eséllyel pályázik rá, hogy így részt vehet a vébén és a legjobbak között bizonyíthat.

 

Országos bajnokság és tapolcai emlékverseny

A VEDAC Dobóakadémiájának versenyzői a következő időszakban nem unatkoznak majd, előbb augusztus 1-jén a hagyományos dr. Papp Pál, Csermák József kalapácsvető emlékversenyen indulnak, aztán a következő hétvégén a felnőtt országos bajnokság következik. Utóbbin mindenképpen éremre esélyes Orbán Éva és Pásztor Bence, valamint Hudi Ákos is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!