Versennyel könnyebb

A német elsőosztályú futball soha nem örvendett még akkora népszerűségnek, mint ezekben a napokban. Az újraindított bajnokság révén minden sporthíradásban előkelő helyen szerepel a Bundesliga. A meccséhség, a sporteseményéhség nagy úr, ennek látjuk szép példáját. Az elmúlt hetekben sok szó esett arról, milyen nehézségekkel kell szembenézniük a sportolóknak a versenyek, meccsek elmaradása miatt. Mostoha sorsukban az amatőrök is osztoznak, megérdemlik ők is, hogy elmorzsoljunk egy könnycseppet értük.

Magyarok tízezreinek kellett lemondaniuk a járványhelyzet miatt arról, hogy hetente egyszer-kétszer összejöjjenek barátaikkal kosarazni, focizni.

A veszélyhelyzeti intézkedések nem kímélték az amatőrök bajnokságait sem. Se csapat, se pálya, se kocsma. Sanyarú sors. Lehet, hogy egy autóverseny izgalmát visszaadja a számítógépes küzdelem, de egy kispályás focimeccset nem lehet virtuális futballal pótolni.

Azután ott vannak azok a hobbisportolók, akiket látszatra nem sújtott a járvány, de elég csak kérdezni őket, máris kiderül, hogy számos tervüket keresztülhúzta. Futni kiválóan lehet akkor is, ha nincsenek versenyek, de sok ezer amatőrnek fáj a szíve, hogy a betervezett versenyei elmaradnak. Rengeteg embernek az adja meg a késztetést a heti többszöri futáshoz, hogy benevezett valamilyen versenyre. Könnyebben viseli a monotóniát, ha a szeme előtt lebeg egy cél. Kezdők, haladók egyaránt erőt merítenek abból, hogy van mire felkészülniük. Ezekben a versenyínséges időkben könnyű elveszíteni a motivációt, ellinkeskedni a futásokat. Sanyarú helyzetben vannak azok, akiknek önbecsüléséhez fontos lett volna, hogy versenyen győzzék le életük első öt, tíz kilométerét, félmaratonját, maratonját.

Bármilyen távot le lehet tudni versenyen kívül is, de mégis más sok hasonszőrű között küzdeni. Különösen igaz ez például a triatlonra. Semmi akadálya, hogy a honpolgár egy kis nyílt vízi úszás után biciklizésbe és futásba fojtsa bánatát, amikor csak akarja, de szervezett keretek között komfortosabb a dolog. Arról már nem is beszélve, hogy a hosszú távú triatlonért lelkesedők a legritkább esetben állnak neki magányosan az önsanyargatásnak. Pedig bizonyára annak is megvan a szépsége, ha valaki egy nyári reggelen a strandon 3,8 kilométert leúszik, majd 180 kilométert bringázik, mielőtt fut 42 kilométert. A fene se sajnálja tőlük a teljesítés örömét, de ha elmaradnak az idei versenyzési lehetőségeik, akkor azt a bizonyos könnycseppet értük is morzsolgathatjuk majd.