Sportvilág

2013.03.25. 13:29

Győzniük kellene Isztambulban

Törökországban lép kedden pályára a magyar labdarúgó-válogatott, amely számára a Románia elleni hazai döntetlen után fontos lenne mind a három pont megszerzése.

MTI

Ezt persze a törökök is elmondhatják magukról. A múlt héten Andorra ellen nyerő ellenfelünknek nagyon jól jött a magyar-román döntetlen, hiszen most előttük az esély, hogy feljebb kapaszkodjanak a világbajnoki selejtező tabelláján. Ugyanakkor a török válogatott eredménykényszerben is van, ha nem nyer, valószínűleg elbúcsúzhat a második hely megszerzésétől.

Legutóbb tavaly októberben a Puskás Ferenc Stadionban találkozott a magyar és a török csapat, s bár a vendégek szereztek vezetést, Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese fordított és végül 3:1-re győzött ezzel 22 éves nyeretlenségi sorozatot szakított meg. Király Gábor szerint a törököknek nincs vesztenivalójuk, így teljes elszántsággal rohamozhatnak kedden a magyar labdarúgó-válogatott elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, amely közép-európai idő szerint 19.30 órakor kezdődik Isztambulban.

 

A magyar labdarúgó-válogatott (hármas számmal Vanczák) két pontot szalasztott el Románia ellen (Fotó: Kovács Tamás/MTI)

A magyar kapus a repülőtéren az indulás előtt tartott hétfői sajtótájékoztatón kiemelte, a riválisnak ez az utolsó esélye, hogy versenyben maradjon a csoport második, pótselejtezőt érő helyéért, azaz szinte bizonyos, hogy rendkívül nagy lendülettel kezdi majd a számára sorsdöntő találkozót.

Úgy vélte, a magyar csapatnak türelmesnek kell maradnia ahhoz, hogy sikerüljön elhozni a három pontot Törökországból. Az 1860 Münchenben légióskodó hálóőr hangsúlyozta, bár kellemetlen, hogy a románok az utolsó pillanatban egyenlítettek pénteken, de a legfontosabb, hogy a nemzeti együttes a döntetlennel is megtartotta második pozícióját. Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a válogatott kiváló közössége átsegítette az apatikusabb állapotba került játékosokat, immár mindenki százszázalékosan a következő feladatra koncentrál, és nem a múlton rágódik.






Románia Hollandiában lép pályára

A D jelű csoport keddi játéknapján a százszázalékos teljesítménnyel éllovas holland csapat a román együttest fogadja, míg az észtek az andorraiakat. A csoport jelenlegi állása: 1. Hollandia 15 pont, 2. Magyarország (12:7) 10, 3. Románia 10 (10:6), 4. Töröko. 6, 5. Észto. 3, 6. Andorra 0.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!