2015.10.25. 20:53
Szüreteltek, főztek, sütöttek és táncoltak a gombócfesztiválon
Sümegcsehi - A község nemrégiben tartott szüreti mulatságán és gombócfesztiválján ismét sikeresen szerepelt a Sümeg Néptáncegyüttes.
A kistelepülés hagyományos októberi fesztiváljának kezdetén Nagy József kanonok, a sümegi plébános áldotta meg az újbort. A mulatság szüreti felvonulással folytatódott. A feldíszített lovas kocsikon zenészek, fellépők és beöltözött helybeliek foglaltak helyet. A kisbíró a sümegi Vass Gábor volt, a bíróné pedig a felesége, Vassné Egerszegi Barbara. A kocsisor végighaladt a település utcáin, hogy kicsalogassa a helyszínre, a kocsma előtti rendezvénytérre a község lakóit.
A Sümegi Néptáncegyüttes idén is nagy sikert aratott a szüreti és gombócfesztiválon
A rendezvényre a környékbeli településekről is sokan ellátogattak, hogy erősítsék a községek közötti jószomszédi viszonyt. A szervezők gulyással vendégelték meg a láto-gatókat, és gondoskodtak arról, hogy mindenkinek jusson gesztenye és szilvás gombóc. A délutáni program részeként bemutatkoztak a térségi fúvósok és a helyi iskola diákjai. A Sümeg Néptáncegyüttes tagjai a korábbi évekhez hasonlóan az idén is nagy sikert arattak a közel félórás műsorukkal.