Kommentár - 1956-os vagyok!

Dávidnak egymagában nem sikerült legyőznie a góliát Vörös Hadsereget és nem segített nekik senki, az imádott nyugat sem. Mindig elérzékenyülök a „pesti srácok” történetétől, nem tudok közömbösen gondolni rájuk, pedig 1956 az én életemben kulcsszó, tehát gyakran emlegetem, de nem kopik el, mert olyan megrázóan felemelő a történet, hogy vállalható, újra és újra átélhető. Mert ők legalább kimondták és harcoltak az elveikért. 

Próbálok hozzájuk igazodni, 56-os vagyok, szoktam mondani, hiszen a forradalom őszén születtem, igaz, hogy Pesttől 500 km-re délre, de anyám meséjéből tudom, hogy ott is lázasan követték az eseményeket. Végül aztán Tito Jugoszláviája adott menedéket sok 56-os magyarnak, miközben a „mi”, vajdasági sztálinistáink meg sem álltak Pestig, különben várt volna rájuk Goli otok, a jugoszláv gulág.Felszabadító érzés, hogy jóideje már hivatalosan is forradalomnak nevezhető 56. Már csak azt kellene elérni, hogy a napi politika ne sajátítsa ki annyira, hogy már ezen is összevesszünk a normális emlékezés helyett.