2013.09.06. 15:15
Rendőrök nemzetközi találkozója Tapolcán
A hazaiak mellett Ausztria, Svájc, Németország, Romána és Franciaország IPA-szervezetei képviseltették magukat a tapolcai szervezet fennállásának huszadik évfordulója alkalmából megrendezett találkozón.
A mintegy százhúsz résztvevőt csütörtökön este fogadták a városban, illetve pénteken reggel köszöntötte őket Császár László polgármester. Később városnézés, majd szigligeti kirándulás következett. A várlátogatás után az Eszterházi pincében finom vacsorával és folklórműsorral fogadták a vendégeket.
Ruska Bernadett (középen) a rendezvény egyik szervezője a vendégek egy csoportjával a tapolcai városnézés közben (Fotó: Szijártó János)
A kíséretről, idegenvezetésről a rendezvény főszervezője, Szalai László (a magyarországi IPA alapító tagja) és két kollégája, Horváth Zsolt tapolcai IPA elnök, valamint Ruska Bernadett gazdasági vezető, folyamatosan gondoskodtak. A mai események helyszíne Sümeg lesz, itt Rátosi Ferenc polgármester fogadja a csoportot, majd a Püspöki palota és a vár megtekintésével és lovagi tornával folytatódik a program. Vasárnap Badacsonytomajra látogat a delegáció, ahol Krisztin N. László polgármester üdvözli a vendégeket. A szüreti felvonuláson való részvétel után visszatérnek Tapolcára a nemzetközi rendőrszervezet tagjai és a Hotel Pelionban közös vacsorával, mulatsággal búcsúznak el egymástól.
Szalai László lapunk érdeklődésére elmondta, hogy Tapolcán a helyi szervezet fennállásának az öt, a tíz és a tizenöt éves évfordulóját is megünnepelték már a mostanihoz hasonló formában. Ezúttal tizenhét külföldi szervezet érkezett a számos hazaival együtt. A világon egyébként ötvenhat országban működik IPA szervezet.