Könyv a százéves kórházról

Mint a szerzőpárostól megtudtuk, a Szent Erzsébetről elnevezett közkórházat 1914. november 19-én, Erzsébet-napján adták át, de az első betegei nem a tapolcaiakból és a Tapolca környékbeliekből kerültek ki, hanem az első világháború sebesültjeiből. A tapolcai intézmény négy éven keresztül látott el hadikórházi feladatokat.

A kötet a kórházépítés gondolatának megszületésétől napjainkig kíséri végig annak a „gyógyító háznak” a történetét, amely közakaratból, önfeláldozásból és – nem utolsó sorban – közadakozásból épült fel. A községi tanács jegyzőkönyvének tanúsága szerint már 1867-ben a képviselők arról határoztak, hogy „Járási Ápolda és kórház” épüljön Tapolcán, de 47 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az álomból 1914-ben valóság legyen. A 100 éves a tapolcai kórház című könyv emléket kíván állítani mindazoknak, akik az elmúlt 147 évben azért küzdöttek, hogy a kórház felépüljön és fennmaradjon. Nem volt könnyű feladatuk a szerzőknek.

– Forrongó, egymásnak ellentmondó nézetek, önigazolást kereső megnyilatkozások és azokat szenvedélyesen cáfoló kritikák között kellett eligazodnunk oly módon, hogy egy pillanatra se veszítsük szem elől a történetírók Tacitus által megfogalmazott hitvallását, hogy harag és elfogultság nélkül, azaz „sine ira et studio” írjunk a kórház sorsát befolyásoló azon döntésekről, amelyek a mi életünket szintén alakítják – mondták a szerzők.

Majd arról szóltak, hogy az eligazodásban, a könyv megírásában a korabeli tanácsi jegyzőkönyveken, újságokon kívül helytörténeti dokumentumok és családi fotók, iratok ugyancsak segítették őket. A kötetnek nemcsak szerzője, de szerkesztője, tipográfusa is N. Horváth Erzsébet, aki elmondta, hogy a most megjelenő kórháztörténeti kiadvány kivitelben és tartalomban is méltó folytatása a nagy sikerű, a város történetét 1945-ig bemutató Múltidéző Tapolcai Képes Lapoknak, illetve a Történelmi jelennek, amely 1945-től napjainkig tart tükröt Tapolcának, a dunántúli kisvárosnak.