2016.10.05. 06:54
Egy hét is kevés a mesére
Tapolca - Egyre jobban terjed a gyerekek között az élőszavas mesemondás, ez derült ki a Wass Albert Könyvtár és Múzeum gyermek részlegének Népmese hete programján.
Az intézmény első ízben már öt évvel ezelőtt csatlakozott a Magyar Olvasástársaság kezdeményezéséhez, hogy egy napot szenteljenek a népmesének. Időközben azonban ennyi idő kevésnek bizonyult, évek óta egy hetes a program Tapolcán. Sőt, ha a jelentkezőkön múlna, hosszabb is lenne.
Az óvoda Dobó téri tagintézményébe járó kicsik eljátszották a mesét
Fotó: Tóth B. Zsuzsa
Ugyanis évről évre egyre több gyerek szeretné megosztani kedvenc meséjét társaival. A város iskolái, és óvodájának tagintézményei mellett idén a szigligeti óvoda gyermekei is aktívan kivették részüket a Népmese hete programjából. A gyerekek a magyar népmesék közül is leginkább Benedek Elek meséit mondták, olvasták. A részt vevő közel hatszáz óvodás és kisiskolás közül csoportonként legalább egy-egy gyerek vállalta, hogy mesél, némelyik igencsak hosszan.
De szokás szerint idén is meséltek a gyerekeknek a felnőttek is. A város intézményeinek dolgozói, a könyvtár munkatársai, egészségügyi dolgozók, óvónők, a fiatalok közül pedig néhány gimnazista, így a gyerekek láthatták például a gyermekorvost és a védőnőt a szokásostól eltérő szerepben is. A gyermekkönyvtár vezetője, Vasáros Ferencné szerint örvendetes, hogy ennyi gyerek szeret mesélni, annál is inkább, hiszen az óvodások még olvasni sem tudnak.
- Nem baj, ha nem szó szerint adják vissza a mesét, ha tévesztenek. Fontos, hogy ne vegyük el a kedvüket ebben a korban, hagyjuk, hogy saját szavaikkal meséljenek. Ez nehéz dolog, a felnőttek kevéssé is vállalkoznak rá, de gyerekkorban még könnyebben megy. Ha most ki mernek állni, így lesz később is a hétköznapi helyzetekben. Amellett bővül a szókincsük, meg mernek szólalni, amikor kell – mondta a vezető.