Barokk város a folyóparton

Távolsága Budapesttől 650 kilométer, ami autópályán nem jelentene különösebb kihívást - München is ugyanennyi -, ám mivel ide autópálya nem vezet, ezért a közlekedés körülményesebb, mint ha a bajor fővárosba tartanánk. Wroclaw amúgy megéri a kevésbé kellemes és nem túl gyors autókázást. Szilézia ősi fővárosa bővelkedik látnivalókban, az egyik legrégibb és legszebb lengyel város, népességét tekintve a negyedik a sorban. Napjainkban hatszázezren élnek itt. A porosz időkben Breslauként ismerték, akkoriban Kelet-Németország legfontosabb városa volt, a magyarok a 19. századig Boroszlóként tartották számon.

A Sziléziai-síkságon, az Odera két partján fekszik. A városnak öt nagyobb folyója van: a már említett, valamint négy kisebb folyó, amelyek mindegyike az Oderába ömlik. Többen a hidak városának is nevezik, lévén a településnek a második világháborút megelőzően 303 hídja volt, ebből 220 ma is áll.

Wroclaw nevét az itt élő szlávok egyik törzsi vezéréről, Wroclawról, illetve Wrocislawról kapta, az első, 11-12. századi lengyel források Wortizlawaként kezelték. Ma is fontos közlekedési csomópont az ország délnyugati szegletében, sok főút és vasútvonal fut össze itt, a jól hajózható Odera jóvoltából vízi út is összeköti a Balti-tengerrel. Mivel vajdasági székhely, járási jogú város, közigazgatási központ is, amely egyetemei, főiskolái révén az oktatás, operaháza jóvoltából a kultúra fellegvára. A második világháború nem kímélte, ám a kiváló szakembereknek köszönhetően műemlék épületei régi fényükben ragyognak. Látványos belvárosa sok látogatót vonz.

Az első világháborúig hatalmasat fejlődött, reneszánsz elemekkel büszkélkedő barokk jellegű polgárvárossá vált. Akkor indult hanyatlásnak, amikor a világégés után, az új lengyel állam megszületésekor elvesztette környező területeit. A második világháború vége előtt, az 1945. február 15-től május 16-ig tartó ostrom során az épületek hetven százaléka elpusztult. Hitler parancsának engedelmeskedve a németek a végsőkig védték, majd lángba borították az előzőleg amúgy is letarolt települést.

Az akkoriban 700 ezer lelket számláló Wroclaw félmillió lakóját a németek a szovjet ostrom megkezdése előtt evakuálták, mindössze kétszázezren maradtak, ám a háborút csupán 60-70 ezren élték túl. Mint csaknem egész Szilézia, Breslau is Lengyelországhoz került a potsdami konferencián kötött megállapodás alapján. A legtöbb német túlélőt erőszakkal kitelepítették a háború utáni német államok valamelyikébe, mások önként távoztak.

A főtérről rövid séta után jutunk a plac Universyteckire, azaz az Egyetem térre. I. Lipót császár 1702-ben alapította az intézményt, az elegáns, szobrokkal díszített, monumentális barokk épület főhomlokzata a keskeny térre tekint, a másik, egyszerűbb pedig az Oderára. Rövid sétával jutunk el Keresztelő Szent János-székesegyházhoz, amelynek helyén korábban három román kori templom állt. A bazilikát, a város főtemplomát a 13-14. században építették, majd többször átalakították. Homlokzatát két, vöröstéglából emelt, sisak nélkül torony uralja, egyes részeinek építését századok választják el egymástól.

A főtér, a Rynek délkeleti szegletében, az ulica Olawska sarkán található az Arany Korona-ház (Pod Zlota Korona), amelyet 1521-ben emeltek, reneszánsz stílusban. A Rynek közepén az 1241-ben felhúzott, kétszáz évvel később átalakított, reneszánsz elemeket is magában foglaló gótikus városháza található. Úgy tartják, nem pusztán a városnak és a járásnak, hanem egész Lengyelországnak ez a legszebb gótikus épülete, 66 méter magas, reneszánsz tornyával.

Az egykori szerény városháza fokozatosan nőtte ki magát, a település szabad várossá nyilvánításakor kapott először látványosabb külsőt, emeletet húztak rá, később bővítették, hozzákapcsolták a posztócsarnokot, valamint városi hivatalokat. Az épület hármas osztású, kétoldalt egyszerű oromzattal, amely közrefogja a késő gótikus, tornyokkal díszített középrészt, amelynek középpontjában a 16. századi, színes számlappal rendelkező, hatalmas óra, alatta pedig díszes, kis erkély található.

A déli oldal az épülettömb legvonzóbb része, köszönhetően a tornyocskáknak, szobroknak és gondosan kimunkált domborműveknek, amelyek stílusában a késő gótika és a reneszánsz találkozik. A pincében található a beszámolók szerint az ország egyik legöregebb és leghíresebb sörözője, ahova nagy lendülettel térünk be, ám fogyasztás nélkül, gyorsan távozunk, ugyanis a pincér nem jön, hogy érdeklődjön, mi járatban vagyunk. Gond nincs, a téren elegáns éttermek, egyéb vendéglátóegységek sora található, amelyekben kiváló lengyel söröket mérnek. Az árak a hazaival megegyeznek, az alkalmazottak, miután megtudják, honnan érkeztünk, kedvesen jelzik: lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát. Illetve ezúttal sörét.