Jó reggelt, Veszprém vármegye!

Ez történt három éve! Ez már két éve volt! – rendszerint ezzel fogad a telefonom reggelente, saját régi fotóimat szépen sorban elém vetítve. De kinek kell ez? Bevallom, fájó újranézni a legtöbbet. Persze, én készítettem azokat, kimondottan jókedvemben, de azóta sok így megörökített helyzetről kiderült, hogy korántsem az, aminek látszott. Vagy már rég elhalványult az érzés, ami fotózásra ösztönzött. Kést forgatnak sokszor ezek a múltamból feldobott képek fel-felszakadó sebeimben, kalapácsok, amik beljebb verik a rozsdás szöget a szívembe. Bár...,  néha a sérülés tapasztalattá fordításában segítenek, és minden reggel arra ösztönöznek, hogy úgy emlékeket gyártsak, és aznap élvezzem azokat, amikor lefotózhatóak. Sokszor elég egy virág, egy madár, a csicsergés, a csicsergő remény.