2012.11.29. 19:03
Januártól városi fenntartásba kerül a könyvtár és a múzeum
A Veszprémi Petőfi Színház után a Laczkó Dezső Múzeum és az Eötvös Károly Megyei Könyvtár is városi fenntartásba kerül.
Porga Gyula polgármester elmondta: csakúgy, mint a többi intézménynek, az önkormányzat ezeknek is gondos gazdája kíván lenni, ő a város gazdagodásaként, nem pedig teherként éli meg az átvételt. Hartmann Ferenc szocialista képviselő a kulturális koncepciót hiányolta, a polgármester azt válaszolta: azt addig nem lehetett megalkotni, amíg újabb intézmények érkeztek, ezután meg lehet tenni.
Azt ígérte, a város jó fenntartója lesz a könyvtárnak és a múzeumnak.
A közgyűlés tárgyalta a jövő évi költségvetési koncepciót is, mely - a közigazgatás átszervezésével - nagyságrendjében különbözik az ideitől, felére csökken, az oktatási intézmények állami fenntartásba kerülnek, 63-an a járási hivatal dolgozói lesznek, a szennyvízberuházás és a hulladékkezelés sem jelenik meg benne. Hartmann Ferenc szerint a költségvetés nem koncepció, hanem improvizáció, amiért nem az önkormányzat, hanem a kormány felelős. Katanics Sándor (DK) aggodalmának adott hangot, hogy eltűnnek azok az értékek, melyek a várost jellemezték, sérül az oktatás színvonala. A vagyongazdálkodásról szóló napirendnél Gerstmár Ferenc (LMP) a Dózsa Gyögy u. 2. (volt VMK) épületének, a Vár u. 10. (volt közgazdasági szakközépiskola), valamint a színház műhelyházának hasznosításáról kérdezett. Brányi Mária alpolgármester elmondta: a Dózsa u. 2. épületének eladása nincs napirenden, a Vár u. 10. épületének méltó hasznosításáról korábban az ügyészséggel, most a Pannon Egyetemmel tárgyalnak, a Dohnányi zeneművészeti szakközépiskola volt épületét szeretnék értékesíteni, a műhelyházban pedig már csak a színházi műhelyek vannak, a raktár átköltözött a VKSZ raktárépületébe.