Veszprém

2013.03.06. 12:38

Jelenlegi helyén marad az emlékmű

Egy olvasónk több témában is megkereste a Napló szerkesztőségét, kérdéseit a veszprémi városüzemeltetési irodának továbbítottuk.

Marton Attila

Schandl József először a Dózsa György téri közterületi óra helyzetéről érdeklődött, elmondása szerint a szerkezet a tér tavalyi átalakítása óta nem működik. Kovács Zoltán, a városüzemeltetési iroda vezetője lapunknak elmondta, az órát nem a város, hanem egy budapesti cég üzemelteti, s bár többször javították, újra és újra meghibásodik.

Olvasónk másik felvetése a Dózsa téri 48-as emlékműre vonatkozott, szerinte vissza kellene vinni eredeti helyére, a Kossuth iskola mellé. A városüzemeltetési iroda vezetője felidézte, korábban többször szóba került a szobor áthelyezése, de a tér közelmúltban történő átalakításával megszületett a végleges döntés arról, hogy az emlékmű a jelenlegi helyén marad.

Schandl József azt is panaszolta, a postára csak időnként tűzik ki a nemzeti zászlót. A városüzemeltetéstől azt a választ kaptuk, hogy a posta - bár állami cég - épülete nem köz-, hanem magánépület, így a közintézményekkel ellentétben nem kell kötelezően kihelyezniük a lobogót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!