Veszprém

2014.12.15. 21:10

Díjazott önkéntesség

Veszprém - A civil kurázsi örök fogalmazott Varga Endre, a szervező Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület elnöke az Örülök, hogy önkéntes vagyok címmel tartott önkéntes szakmai fórumon és díjátadó ünnepélyen.

Kutasi Zsófia

Varga Endre kifejtette, az önkéntesség értékteremtő munka is, mely kiemelt jelentőségű az egész társadalom számára. Meleg Tamás egyesületi alelnök a Civil Információs Centrum Veszprémben című projektet mutatta be. Elmondta, harmincnégy millió forint pályázati forrásból megvalósult program fejeződött be. A fő cél a megyei civil szervezetek tájékoztatása, segítése. Az egyesülethez tartozó Veszprém Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház az önkéntesség népszerűsítése érdekében a szakmai fórumot követően adta át az év megyei Önkéntes-díját. A hetvenesztendős pápai Polgár Györgyné vehette át az elismerést, aki széleskörű önkéntes munkát végez, segíti többek között a hátrányos helyzetűeket, ifjúsági és egészségügyi programokat szervez. Összesen tizenöten kaptak elismerő oklevelet.

A tegnapi rendezvényt Vajda Viktória, a Veszprém Megyei Kormányhivatal főigazgatója nyitotta meg. Van emberség, önkéntesség és érdek nélküli tevékenység mondta a szakmai fórumon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!