Veszprém

2015.02.16. 17:30

A Séf szakképző diákjainak sikere

A veszprémi Séf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola adott otthont a neves versenynek, a Schnitta Sámuel III. Emlékverseny elődöntőjének.

Hegyi Ilona

A versenyben elméleti és gyakorlati feladatokat is meg kellett oldani, például az ételek mellé illő bort kellett ajánlani, klasszikus sült fagyit készíteni.

A rendező Séf szakképző iskola csapata aranyérmet nyert el (Fotó: Hegyi Ilona)

A Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Ajka), valamint a Letenyei Lajos Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola (Felcsút) bronzérmet, a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Szakképző Iskola (Tapolca) ezüstöt, a rendező Séf szakképző iskola csapata pedig aranyérmet nyert el. A csapat név szerint, pincérek: Góg Boglárka (különdíjat is kapott), Lőwenberger Ádám. Felkészítő tanár: Somogyi Tivadar. Cukrász: Kovács Kitti, felkészítő tanár: Kóti László. Szakácsok: Vadász Attila, Viktor Botond, felkészítő tanár: Száva Zoltán mesterszakács. Száva Zoltánt érdemes kiemelni, mivel az ő nevéhez fűződik a nemesvámosi Betyár Csárda újraindítása 2014 augusztusában, valamint a termelői piac létrehozása. A nemesvámosi Betyár Csárda bekerült a Veszprém megyei értéktárba mint épített környezeti érték.

Egy az elkészült remekművek közül, a szemnek is ingereFotó: Hegyi Ilona

Az országos döntőt is a Séf iskola szervezi meg 2015 tavaszán. Az iskolából kikerülő diákok előtt kitárul a világ! Mindenhol az országban, Európában nagy híre van a Séf iskolának, örömmel alkalmazzák az itt tanult diákokat.

Egy Gundel Károlytól származó, idevágó idézettel zárom soraimat: „Hogy mi a magyar ételek ízletességének titka? Végy egy konyhát, amelynek ükapja kaukázusi, dédapja olasz, nagyapja török, sógora osztrák, nagybátyja francia. Keress ehhez egy népet, amelynek jó ínye, fejlett ízlése, és emellett érzéke, kedve van a főzéshez”.

 

Schnitta Sámuel szakmai életútja

Budapesten született 1893-ban. Tanulmányait a fővárosi Barcsay utcai gimnáziumban végezte. Hét testvére közül ő volt a legidősebb, édesapja hivatását választotta.1908. szeptember közepén lépett be a Royal Nagyszállóba mint tanonc. Az akkori szokások szerint kezdetben kisegítő munkát kellett végeznie, mosogatott, törölgetett és az ételliftet is kezelte. Majd két hónap után trafikosfiú lehetett egy évig. 1909-ben már a Hungáriában Étteremben dolgozhatott.

Az akkori társadalmi élet legismertebb alakjai, a világ leghíresebb emberei fordultak itt meg, Edison, Puccini, Richard Strauss, Lehár Ferenc, és még lehetne a sort folytatni.

A díszétkezések területe nyerte el a tetszését. Szorgalmasan tanult és elnyert egy 400 aranykoronás Glück Frigyes-féle ösztöndíjat. Majd külföldön, Angliában találta meg számítását 1911-ben. Profi módon megtanult angolul és híres szállodákban tudott elhelyezkedni. 1913-ban Párizs következett.1919-ben visszajött Budapestre és az Astoriában helyezkedett el szobafőnökként. 1921-től pedig közel 25 évig a Duna Palota Ritz Szálló éttermének vezetője lett. 1948 nyarán nyitotta meg a Margitszigeti Nagyszálló éttermét, amelyet 10 évig vezetett is. Legnagyobb dicsőségének, szakmai működése koronájának azt tartotta, hogy a brüsszeli világkiállítás magyar éttermének előkészítése, majd vezetése az ő feladata volt. 15 évig tanított vendéglátó szakiskolában, szakkönyveket írt. Több magyar kitüntetése mellett a belga kormány a világkiállításon kifejtett működéséért díszoklevéllel és plakettel jutalmazta. 1968. június 10-én halt meg. Emlékét versenyek őrzik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!