lenyűgözte a hallgatókat

2018.04.03. 14:00

Egyetemi tanórákat tartott Pintér József veszprémi baleset-helyszínelő

Zsúfolásig megtelt előadóteremben, tanórákon beszélt Pintér József rendőr főtörzszászlós, a Veszprémi Rendőrkapitányság baleset-helyszínelője a közlekedés biztonságáról a győri Széchenyi István Egyetem hallgatóinak, és bemutatta saját készítésű kisfilmjét is két évtizedes munkája legtanulságosabb baleseteiről, ahol helyszínelt.

Kovács Erika

Fontos témáról közvetlen stílusban

A három tanóra alatt szó szerint a légy zümmögését is meg lehetett hallani az előadóteremben, ahol Pintér József baleset-helyszínelő a közlekedésmérnök-hallgatóknak a közlekedésbiztonság tantárgy keretein belül ezúttal is a tőle megszokott közvetlen stílusban szólt a diákokhoz, és mutatta be nekik két évtizedes munkája során készített saját " target="_blank" rel="nofollow noopener">kisfilmjét, amely főként fiatalokat érintő halálos balesetekről szól. Az előadó a filmkockák mellett végig magyarázta a hallgatóknak az eseményeket, azt, hogy melyek a balesetek legfőbb kiváltó okai, és azokat hogyan lehetett volna elkerülni. Kitért például a mobiltelefonra, az alkoholfogyasztásra, elalvásra, illetve a biztonsági öv, a gyermekülés szerepére.

Nagy érdeklődést keltett az egyetemisták körében Pintér József baleset-helyszínelő előadása

A dékánt is lenyűgözte az előadás

Az előadáson részt vett Horváth Balázs, a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánja, közlekedési tanszékvezető és Henézi Diána egyetemi adjunktus, illetve férje, aki nemrég szenvedett súlyos sérüléssel járó balesetet. A dékán kérdésünkre elmondta, a közlekedési szakterületen aktív akadémiai emberként rendszeresen jár konferenciákra, Pintér Józseffel 2017 őszén, az első és a legnagyobb magyar közlekedési konferencián találkozott Egerben, amelynek 600 résztvevője volt. A dékán úgy fogalmazott, lenyűgözte az előadás, és mindenki mást is, senki nem nézte a mobilját, nem ment ki, nem beszélgetett. – Akkor hívtam meg az egyetemre, és a helyszínelő néhány hete a KözleKlub-ban, mely közös rendezvénye az egyetemnek és a Közlekedéstudományi Egyesületnek, zsúfolt teremben már tartott szakmai előadást – fogalmazott a dékán.

Nagy tanulság a hallgatók számára

Horváth Balázs kiemelte, a közlekedés része az életünknek, veszélyes üzem, nagy tömegek nagy sebességgel mozognak, és a biztonság nagyon fontos! Kérdés, mit tudunk az emberrel kezdeni azért, hogy biztonságosabban közlekedjen, hogy ne történjenek balesetek, adott esetben tragédiák! Ebbe illeszkedik Pintér József előadása és nagy hatású filmje. Mindez hatalmas segítség az egyetemnek, a karnak, hiszen gyakorló szakembertől látja, hallja mindenki azt, mit lehet tenni a balesetek elkerüléséért. Henézi Diána adjunktus aláhúzta, az előadás nagy tanulság a hallgatók számára, mert láthatják, bármikor kerülhetnek hasonló helyzetbe. A szabályok betartásával, az út-, időjárási, látási és forgalmi viszonyoknak megfelelő közlekedéssel sokat tehetnek a biztonságos közlekedésért.

A hallgatóság körében, a felső sorban ott ült az előadóteremben Horváth Balázs dékán és Henézi Diána adjunktus is Fotó: Kovács Erika/Napló

Ismerőseiknek is beszélni fognak róla

A megkérdezett hallgatók közül Hartman Bettina azt mondta, elrettentő hatású volt számára a film, a jövőben jobban figyel a biztonsági öv használatára. Enyedi Tamás úgy vélte, beleborzong az ember ennyi baleset, áldozat láttán, és ezentúl ő is még inkább szem előtt tartja a biztonság feltételeit. Sok hallgató utalt rá, rokonaiknak, ismerőseiknek is beszélnek a látottakról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!