Dresch Mihály szerint a zene olyan, mint egy kohó

A Művészetek Völgyében a Fonó udvarban világzenei és népzenei találkozásokat láthatnak a nézők. A Párbeszéd koncerteken különböző zenei világból érkező előadóművészek adnak műsort. Nemrég az etnojazz hazai emblematikus előadója, a kiváló szaxofonos, furulyás – aki a magyar népzene és a jazz ötvözésén alapuló saját zenei világot alakított ki –, Dresch Mihály társa Tintér Gabriella Junior Prima-díjas népdalénekes, a népművészet ifjú mestere volt. Közös fellépésük hatalmas élményt jelentett a közönségnek, akik nagy tapssal jutalmazták produkcióikat. Villáminterjúnk a koncert előtt készült Dresch Mihállyal.

– A szabadság adja a dzsesszt vagy a dzsessz a szabadságot?

– Most nem kifejezetten dzsesszt játszunk, a népzenei, folkvonal jellemzi a fellépést, de, ha átvitt értelemben nézzük: az ember saját magának adja a szabadságot, a muzsika pedig ennek a kifejezése.

– Kapja, esetleg keresi a zenét?

– Mindkettő igaz lehet, is-is. Sok mindent megtanulhatunk a zenéből, előjön magunkból, olyan ez, mint egy kohó. Fortyog, izzik, ha hevítik. Nyilván, azért jó, ha az ember a fentiekkel, égi csatornákkal is próbál kialakítani valamilyen összeköttetést, mert enélkül nem annyira igaz és működőképes mindez.

– Hinni kell, spirituális utakat keresni?

– Jó az égben, teremtésben, fenti erőben hinni. Az emberben valahol mindig ott egy belső hely és igény erre.

– Megfogalmazható, mi zajlik önben muzsikálás közben?

– Nehéz. Minden túlzás nélkül ez egy más állapot és dimenzió, mint a hétköznapi életben való jelenlét. Sokkal kiélezettebb a figyelem, az érzékek nyitottak. Ilyenkor ártatlanabbnak is érezhetjük magunkat.

– Azt mondják, ha valakinek a pályája adott már három pillanatot, amely belevésődik az emlékekbe, akkor megérte rátenni arra az életet. Önnek megvolt már ez?

– Persze, sokszor. Mindig kap az ember egy, kettő, három vagy több ajándékot.

– Mit sorolna ide?

– Nem emelnék ki konkrétan lemezt, koncertet, pillanatot. Talán azt, hogy régóta zenész lehetek, és ez örömet, kihívást meg sok nehézséget is adott. Mindig dönteni kell, és csak utólag tudjuk meg, jó volt-e a döntésünk.

– Akadt, amikor elbizonytalanodott?

– Gyakran. Mindenki halandó, az elbizonytalanodás állandó, napi küzdelem, hogy vajon jó-e, amit adni tudok a közönségnek.

– Elégedett vagy megelégedett most?

– Bármikor lehet bárki mindkettő. Nekem még egyik sem megy.

– Maximalista, hajtja magát?

– Így azért nem mondanám, de az embernek nagy csapda, ha meggyőződve szemléli magát, a zenéjét, hogy na, ez most zseniális, amit csinált, s aztán később rájön, egyáltalán nem volt az, és mennyi is benne a hiba.

– A közönség, a díjak nem elég visszajelzések ahhoz, hogy tudja, helyes az irány?

– Az irányt a zene adja és a muzsikálás, a koncertek mindig tükröznek valamit abból. A zene mindig új lehetőségeket kínál. Ebben nagyon fontosak a nézők, a közönség, a szakma, s természetesen az elismerések is. Közben meg mindig saját magammal vagyok elfoglalva, zárt tudok lenni, és ez nem annyira jó tulajdonságom.

– Alapvetően ilyen, vagy a koncentráltság és az elmélyülés teszi ilyenné?

– A színpad más nyitottságot kíván mint az élet, szerintem ott kitárulkozó vagyok. A civil életben zárt típushoz tartozom, régen sem voltam igazán jó kapcsolatteremtő, de ebben azért már változtam. Most is kezdek belejönni a beszélgetésbe.

– Pedig mindjárt megy a beálláshoz. Van élet a zenén túl?

– A zene abból keletkezik, amit az ember tapasztal. Ez az energiája. Minden más azon túl kezdődik.

– Meg tud élni a koncertekből, fellépésekből?

– Amikor eldöntöttem, hogy zenélni szeretnék, nem a meggazdagodás miatt döntöttem így. Tudatosan gondolkodtam úgy, ha azzal foglalkozhatom, amit szeretek, akkor elég annyi pénz ehhez, amiből szerényen meg tudjak élni.

– Világsztárokkal is muzsikált együtt, közben nem is vágyott palotára, nagy autóra, úszómedencére?

– Csak jó hangszerre. Megkaptam idővel, s ez önmagunkon múlik. A hangszer alakítja az embert, egy meghosszabbított testrészévé válik. Olyan, akár egy fegyver. Biztonságot ad, megőriz. Fontos a közvetlen kapcsolat vele. Ez nekem elég. Még készítettem is egyet magamnak, ami tulajdonképpen egy billentyűs furulya, és tíz évig dolgoztam rajta, hogy olyan hangon szóljon, amit nagyon szerettem volna.

– Eladó?

– Adjam el a lelkem...?

Egyedi hangzásvilág és stílus

Dresch Mihály 1955-ben született. Zenei tanulmányait a jazzkonzervatórium előkészítőjében kezdte, később felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakára, ahol 1979-ben végzett. A műfaj kiemelkedő egyénisége, egyedi zenei világgal. Több formációban és szólóban is játszik, nevéhez legalább negyven lemez fűződik. Számos rangos fesztiválra és jazzklubba kapott meghívást, fellépett többek között a Jazz & Wine Festivalon Olaszországban, a Festival Jazzcb-n Franciaországban, a Kalisz Festivalon Lengyelországban, a Jazz Brugge fesztiválon Belgiumban, a London Jazz Festivalon, a JazzFest Wienen, a párizsi New Morning klubban. Pályafutása során olyan neves előadókkal lépett színpadra és készített felvételeket, mint John Tchicai, Archie Shepp, Roscoe Mitchell, Chico Freeman, Lee Konitz, David Murray és Dewey Redman.