"Az ember mindig veszprémi marad"

2018.08.19. 16:30

Az opera egy drágakő – vallja Ókovács Szilveszter

Az opera irodalma olyan, mint a drágakő, más fénytörésben mindig más arcát mutatja, de mindig különleges és szép.

Kovács Erika

Így vélekedik a műfajról Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Erről a közönség Balatonfüreden is meggyőződhetett az Anna-bál előtti héten, amikor a Magyar Állami Operaház művészei kórusokkal, gálával és mozival lepték meg az érdeklődőket, miközben Ókovács Szilveszter főigazgató vezette, kommentálta az előadásokat, és hirtelen jött ötlettől vezérelve énekelt is. A főigazgató azt mondta, hiányzik neki a színpad, de inkább nem gondol rá. Szülővárosa, Veszprém, távollétében is meghatározza életét.

Hogyan, mikor született meg az ötlet arról, hogy Balatonfüredre hozzák az operát, a balettet?

– Tíz éve lehetett, még a Hír Televízióban dolgoztam, amikor Balatonfüreden, a Gyógy téren egy kamara-zenekari operaest műsorvezetésére kértek fel. Már akkor látszott, hogy az opera szerencsés választás Füreden, nyáron mindig könnyen megtelt a tér érdeklődőkkel. Amikor a Duna TV után visszatértem az operába, átvettük és nagyobb volumenben folytattuk: zenekar, balett és énekkar is érkezik azóta Balatonfüredre. Szívesen jönnek a művészeink ebbe az egyedi hangulatú környezetbe, ahol kedves emberek előtt mutatkoznak be igazi örömzenével.

Ókovács Szilveszter főigazgató: A tematikus évadok amiatt jók, mert az opera kaotikusan nagy világából mindig fel tudunk ragyogtatni egy-egy téma köré csoportosított értékhalmazt Fotó: Balogh Ákos/Napló

Ha opera, akkor az ember öltönyös, estélyi ruhás közönséget képzel maga elé bársonyszékben. Füreden pedig könnyed nyári elegancia jellemző a nagyérdeműre, akik műanyag széken ülnek.

– Az elme és a szív legyen tiszta, a kultúra és a magas művészet nyáron végképp nem az öltözködésről szól. Nemrég a párizsi Bastille Operában ült előttem egy abszolút műértő néző, a Lazio 8-as számú trikóját viselte. Nyár volt, irgalmatlan meleg. Egy focimezt persze nem állítanék példának senki számára, de az az úr 200 eurós jegyet vett egy Richard Strauss-operára, nyilván nem állt senki az útjába. A jelen folyamatai a kényelem irányába hatnak, és egyre nagyobb a hőség, tehát se az abroncsos szoknyákat, se a cilindereket, frakkokat nincs jogunk viszszasírni. Tiszta, elegáns öltözetnek viszont kifejezetten örülünk, de az sokféle lehet.

Önnek alapvető célja, hogy mind több emberhez közel vigyék, megismertessék az operát.

– Az opera mai fejjel is befogadható műfaj, igaz, többen félnek a hosszától, a cselekmény érthetőségétől. Ha kortársunk volna Wagner, nyilván nem ír ötórás Istenek alkonyát, de ma ezt a rengeteg időt a mély, filozofikus szövegek megértésére tudjuk fordítani, így is szerkesztette a műveit – és ez ma is hat! A vígoperák vagy a realista történetek pedig már akkor is kétórásak voltak, ma is könnyedén befogadhatók: egy Tosca, Traviata vagy Szöktetés nem probléma senkinek. Az Erkel Színházban 250 ezer diák nézte OperaKaland programunk előadásait az elmúlt öt évben. Rájuk különösen figyelünk, ők a jövő közönsége, ha nem nőnek fel nekünk, becsukhatjuk a boltot, megássuk a legösszetettebb összművészeti műfajok, az opera és a klasszikus balett sírját. Ezért előre küldünk a pedagógusoknak videóüzenetet, hangfájlokat, audiokommentárt, és külön művészkolléga vezeti be őket az adott előadásba. Tavasszal már kortárs balettet is mutattunk be nekik, előtte olasz operát olaszul. Mindkettő merésznek tűnt, de kellően megágyazva nekik sikerült! Egyébként pedig bízni kell a zene és a tánc titkos erejében, mindenkinek egyedi útja lehet hozzájuk.

Miért éppen Puccini világát hozták el Balatonfüredre?

– A 2018/19-es évadunk meghatározója Puccini. A tematikus évadok amiatt jók, mert az opera kaotikusan nagy világából mindig fel tudunk ragyogtatni egy-egy téma köré csoportosított értékhalmazt. Az opera olyan, mint egy drágakő, világítja az embert, más fénytörésben más arcát mutatja, de mindig egyedi, egyszeri és szép. A tematikák révén a néző és a művész is meg tudja különböztetni az évadokat, így volt már Verdi-, Wagner-, Richard Strauss-, magyar, illetve német évad, Faust- és Shakespeare- szezon is, gondoltam, most olasz legyen: Puccini és kortársai. Természetesen a nagy repertoárt is visszük mindig, de a premierek tematikusak, és az évad végén a kéthetes fesztiválunkon az összes Puccini-operát láthatja a közönség, ami vélhetően Guinness-rekord lesz.

Hol tart az Operaház felújítása, mikorra készülnek el a munkálatokkal?

– Most látni valójában az Andrássy úti épület monumentalitását! Nagy lyuk van a színpad helyén, a színpadi alsó technikát is most cserélik. Hihetetlen érzés az Operaház alaplemezén állni, amely 18 méterre van a színpad szintje alatt. Az alaplemezhez képest pedig 41 méterre van a zsinórpadlás teteje, az ötödik világítószint, a külső tető pedig ötven méteren. Elképesztő látni, hogy az Operaház színpadára jelenleg lazán beférne egy 15 emeletes panelház! És folyamatban van egy másik hatalmas beruházás az Eiffel Műhelyházban. Ez a műemlék csarnok nagyobb, mint négy focipálya, lesz benne színházterem zenekari árokkal, két próbaterem, és kilenc gyártóműhelyünk is itt kap helyet, valamint összes díszletünk, jelmezünk, kellékünk raktára is. Az operaház próbaüzemi átadása jövő májusban, a Puccini-fesztivál kezdetében várható, a hivatalos, amikor már nem lesz állvány az épületen, 2019. szeptember 28-án. A műhelyházban pedig egész évben folyamatosan, szakaszonként történik a birtokba vétel.

Ön 1991 óta folyamatosan lépett fel opera-előadásokon, esteken, oratóriumi hangversenyeken. Főigazgatóként hiányzik a színpad?

– Persze, de erre keveset gondolok. Füreden kivételes „rosszalkodást” követtem el, amikor Csiki Gábor, az új karigazgató zongorához ült, és a kísérőtől átvette a szólamot, az egyik énekkari művész pedig előlépett szólót énekelni. Erre azt mondtam magamban, ha mindenki szerepet vált, akkor ezt kivételesen megteheti a műsorvezető is. Így a Carmina Buranából eldúdoltam egy tételt, ami még fejben van, rengeteget énekeltem valaha. Viszont már a második sornál éreztem, hogy a torkom panasszal él odabenn, és arra figyelmeztet, hogy az énekeljen, akinek gyakorolni is van ideje. Én már sok éve azt választottam, hogy a nálam jobbak énekeljenek a színpadon, és én nagyon tudok örülni a kollégák sikereinek. Így aztán annyira nem fáj a színpadi éneklés hiánya – kamera és mikrofon előtt vagy a deszkákon konferálva szerepelek én eleget. Lehetett látni, hogy a színpad mellett végig énekelt ön is. – Egy csomó tenor- és szopránáriát tudok kívülről, nemcsak a saját fachom dolgait. Ilyenkor nehéz némán állni…

Veszprémi születésűként mikor tud eljönni a városba, emlékszik, mikor úszott utoljára a Balatonban?

– Előfordult, hogy a Balatonba csobbanás kimaradt, mivel rengeteg a teendő, és a négy gyermek is egymás után született. Pedig aki veszprémi, az például Füredhez is kötődik, mint szépséges kikötővárosához a szülőföldjének. Harminc éve a helyi fúvószenekar „idegenlégiósaként” már játszottam füredi színekben, akkor még harsonásként, a mostani füredi operaestjeinkért pedig ki is tüntettek, szóval igazán a tenyerén hordoz Balatonfüred is. Minden nyáron eljövünk Veszprémbe is, a Méhes utcába, a patakparti házba, ahol felnőttem – még áll, bár romos. Az ember mindig veszprémi marad, olyan nincs, hogy ez elmúljon, mert Veszprém egy csoda, ezért is drukkolok az Európa kulturális fővárosa projektnek. Mindent Veszprémnek köszönhetek, a Sédnek, a vár templomainak, a zeneiskolának és a Lovassynak. Húsz évig vehettem itt egy nagy levegőt, és bárhol vagyok bármikor, csak ezt fújom kifelé.

Ezek is érdekelhetik