ali és dante

2018.08.29. 17:30

Kutató-mentő kutyák: kitűnően vizsgáztak extrém környezetben

Kitűnően teljesítettek a Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálat labradorjai, Ali és Dante az International Rescue Dog Organisation (IRO) nemzetközi mentőkutyavizsgán, amit Szlovákiában, Besztercebányán rendeztek meg augusztus 24-26. között, tudtuk meg Hirschl Jánostól, a szolgálat elnökétől.

Kovács Erika

Dante, Hirschl János kutyája ugatással jelezte a mélyből érkező emberi szag legpontosabb helyét a romkutatásnál

Fotó: Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

- A nemzetközi versenyen a keresési, fegyelmező, illetve ügyességi feladatoknál, ráadásul extrém időjárási körülmények között kitűnően teljesítettek kutyáink és vezetőik – szögezte le az elnök. Hirschl János elmondta, magas páratartalom mellett negyvenfokos hőségben érkeztek meg a vizsga helyszínére, majd vasárnapra húsz fokot zuhant a hőmérséklet, és szakadt az eső.

Tökéletes összhangban, egy csapatként dolgozott Fekete Attila és Ali, az idő felénél teljesítették a feladatot Fotó: Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

Fekete Attila Kaphegyalja Aga (Ali) nevű kutyájával területkeresés kategóriában az előkelő második helyen végzett: százszor kétszáz méteres erdős-bokros részt kellett időre átvizsgálniuk, ahol egy személyt kellett a párosnak megtalálnia. A tökéletes összhangban, egy csapatként dolgozó Attila és Ali az idő felénél teljesítették a feladatot.

A Veszprém megyei szolgálat másik induló kutyájával, a Kaphegyalja Dante nevű labradorral maga az elnök, Hirschl János a romkutatás kategóriában, 16 nevezőből szintén a második helyen végzett, pár ponttal elmaradva az elsőtől. Az összedőlt épületet és annak törmelékkel borított környezetét vizsgálta át a páros, szintén időre. Itt két személyt kellett megtalálniuk, és a kutya ugatással jelezte a mélyből érkező emberi szag legpontosabb helyét. – Erre a feladatra 20 perc állt rendelkezésre, azonban Dante az ötödik percben már jelezte is a második személy hollétét is, idézte fel az izgalmas feladatot az elnök.

Dante, Hirschl János kutyája ugatással jelezte a mélyből érkező emberi szag legpontosabb helyét a romkutatásnál Fotó: Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

Hirschl János elmondta, a kutyák másfél hónap múlva egy újabb és magasabb szintű vizsgát fognak reményeik szerint sikeresen teljesíteni, addig viszont rengeteg munka vár még rájuk és vezetőikre egyaránt. A mostani hibák mérvadóak, hogy miként kell dolgozni és javítani a párosoknak. Szlovákiában valamennyi magyar csapat nagyon jól teljesített az extrém körülmények ellenére is: így a Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület, a Pécsi Mentőkutyás Egyesület, az S. O. S. Mentőkutyás Egyesület.

A Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálat tizenkét tagból áll, nyolc kutyával dolgoznak. Valamennyi nagy kutató-mentő feladathoz hívják őket, idén eddigi kiemelkedő munkájuk, amikor részt vettek a sólyi gyilkosság gyermek áldozatának felkutatásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!