Vörösiszap

2011.07.19. 12:26

Nyolcmilliárd kármentesítésre - Csaknem befejeződött a külterületek vörösiszap-mentesítése

Kolontár - Nyolcmilliárd-kettőszázmillió forintot fordított a kormány a vörösiszappal elöntött külterületek mentesítésére, mely a végéhez közeledik: a folyóvizek kivételével mindenhonnan eltűnt a tavaly októberben kifolyt vörösiszap.

Németh F. Bernadett

Erről dr. Szabó Csaba miniszteri biztos tartott kedden sajtótájékoztatót a térségben. Elmondta: június 30-ával befejeződött a külterületekről az iszap összegyűjtése, most a depózott mennyiséget szállítják még be a MAL Zrt.-hez. Összesen 560 ezer köbméter szennyezett földet szedtek össze. A Marcal mentesítése is megkezdődött, a mederben további százezer köbméter vörösiszap van. Ez a munka a nyár végéig befejeződhet.

Hátra van még a halastó és a devecseri vártkert rehabilitációja, ami egy-két hetet vesz igénybe, valamint 124 hektár területen kezelni kell a földet, mert még magas, 9 feletti a pH-ja. A vizsgálatok szerint a többi területen, amiről leszedték az iszapot, majd talajjavítókkal kezelték, meglódult a baktériumszám és csökkent a pH. A miniszteri biztos kiemelte: a mentesítéshez magyar gyártmányú, természetes anyagokat használtak. Kérdésünkre a miniszteri biztos azt felelte: a külterületi mentesítés 8,2 milliárd forintba került, a hátralévő munkálatokra pedig még 6,4 milliárd áll rendelkezésre.

Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, a védelmi bizottság elnöke áttekintette az elmúlt kilenc hónap történéseit, az állam és a katasztrófavédelem által elvégzett munkát. Megállapította: ha az eddig példátlan katasztrófa újra megtörténne valahol a világban, kezelésére immár itt van a magyar recept. Az elnök fontosnak tartotta elmondani, hogy a somlói bor jó hírének érdekében kutatóintézeteket bíztak meg vizsgálatokkal, amiket az előző tíz éves eredményekkel vetnek össze.

Az összehasonlítás eredményének nyilvánosságra hozásával bizonyítható, hogy a somlói bor nem veszített kiváló minőségéből a katasztrófa miatt. Kérdésünkre az elnök elmondta: néhány hét múlva derül ki, pontosan mennyibe került az államnak a vörösiszap-katasztrófa. Az elszámolást az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is ellenőrzi majd, jegyezte meg.

Benkovics Zoltán pv dandártábornok elmondta: július elsejével megszűnt az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ, mivel a vészhelyzetet nem hosszabbította meg a kormány. A hátralévő feladatokat (az emlékpark, a bontás és a vállalkozások kártalanításával kapcsolatos ügyeket) egy polgári védelmi törzs látja el. Mindezzel várhatóan augusztus végéig végeznek, legkésőbb októberig levonulnak a területről és az ügyeket a megyei katasztrófavédelemnek adják át.

Megjegyezte: a devecseri házak átadása a tervezettnél előbb ér véget, az utolsó kulcsait július 29-én vehetik át a tulajdonosok. A sajtótájékoztató résztvevői megtekintették a halastó és a devecseri várkert rehabilitációs munkálatait és egy energiaültetvényt.


A kolontári iszapkatasztrófa dossziéja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!