Felejteni szeretnének

Szeretnék elengedni a fájdalmukat és az átélt borzalmakat. Néhányan úgy érzik, hogy nem hagyják őket túllépni a szerencsétlenségen, s hogy lerázhassák magukról az áldozat szerepét. Mint a haláltusa vagy a gyász fázisain, úgy szeretnék letenni terheiket. Először el sem hitték, hogy egyik pillanat alatt odaveszett mindenük. Aztán olthatatlan düh támadt bennük, lázadtak és haragudtak, aztán alkudoztak a reménytelenséggel, magukba fordulva eluralkodott rajtuk a tehetetlenség és a kilátástalanság. De már szeretnének belenyugodni a sorsukba és megbékélni önmagukkal és a világgal, hiszen a körülmények az elvárhatót meghaladó módon rendeződtek, megteremtve a világhoz fűződő új viszonyok kialakulásának a lehetőségét.

Találkoztam olyan emberekkel is, akik a katasztrófa után évekkel sem voltak képesek a normál életvitelre, megrekedtek a düh szakaszában és nem voltak képesek túljutni rajta és megküzdeni a történtekkel. Beszűkült tudattal nem tudtak másra gondolni, csak a veszteségre, érzelmi zűrzavarukban sokszor nemtörődömséggel vádolták azokat a sorstársaikat, akik felejteni szeretnének.

A saját tragédiájuk felejtése érdekében sokan elkezdtek másokat támogatni. Gyűjtéseket szerveztek más bajbajutottaknak, hiszen hálásak voltak a nekik nyújtott segítségért, és jó érzéssel töltötte el őket más áldozatok támogatása. Ők azok, akik méltósággal felejteni tudtak és példaértékű magatartásukkal másokat is felemeltek.