Vörösiszap katasztrófa

2015.04.02. 12:47

Keresik a jogalanyt a vörösiszap károsultjainak

Elhalasztotta a Győri Ítélőtábla a 2015. április 2-án megtartott tárgyalást annak megállapítása érdekében, hogy a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség személyében csupán névváltoztatás, vagy pedig jogutódlás történt-e? A felügyelőség ugyanis a kormányhivatal szervezetébe integrálódott az első fokú ítélet meghozatala óta – közölte a Győri Ítélőtábla.

Kovács Erika

2010. október 4-én a Mal Zrt. gátja átszakadt, a nagy sebességgel kizúduló jelentős mennyiségű, erősen lúgos kémhatású vörösiszap elöntötte a környező településeket: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt.

Ebben az ügyben összesen 67 felperes nyújtott be keresetet az első rendű vádlott, a felszámolás alatti Mal Zrt. és a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség, mint másod rendű alperesekkel szemben kártérítés megállapítása érdekében.

Az elsőfokon, korábban eljárt Veszprémi Törvényszék ítéletében a Mal Zrt.-t kötelezte kilenc felperes részére vagyoni és nem vagyoni kártérítések megfizetésére 148.000 forinttól 7.446.000 forintig terjedő összegben. Ezt meghaladóan a törvényszék a felperesek keresetét elutasította.

Az elsőfokú ítélet ellen 30 felperes, illetve a Mal Zrt. terjesztett elő fellebbezést.

Bense László Erik, a 67 felperest képviselő ügyvéd a Naplónak azt mondta, technikai halasztásról van szó, egyetért az ítélőtábla végzésével, mert a jogalanyt pontosan meg kell állapítani. Bízik benne, hogy csak névváltozásról van szó. Hozzátette, a névváltoztatást érintő kormányrendelet április elsejétől lépett életbe.

A tárgyalást május 21-re halasztották el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!