Fenyő Miklós: egy csoda a rock and roll

Az énekes-zeneszerző ez alkalommal adott interjút a Naplónak. Fenyő mentegetőzött ugyan, hogy az ötlet a színházigazgató Vándorfi Lászlóé, a sikeren viszont kétségtelenül osztoznak a társulattal együtt. Fenyő Miklós direkt ehhez a darabhoz írta a dalok nagy részét, mások szövegét pedig átírta. Azt, hogy sikeres lesz-e, szerinte a nézők döntik majd el.

- A Made in Hungária veszprémi bemutatóján az új ötletekről beszélgettünk. Azt mondtam Lacinak, hogy írjon valamit, ő pedig komolyan vette. Készített egy színházi szövegkönyvet, amelynek bizonyos pontjain megjelentek a dalaim. Így született a Száll az ének című musical - mondta Fenyő, aki bevallása szerint immár 46 éve szórakoztatja a közönséget. Annak idején ő indította el a pályán Szandit, aki ma is foglalkoztatott énekes.

- Őszintén szólva bár nem akarok illúziókat rombolni, de fogalmam sincs, hogy a mai ifjú csillagok között van-e olyan, aki hasonló sikert érhet el. Bár egy tehetségkutató versenyen magam is zsűriztem néhány éve és akkor nagyon komolyan is vettem azt, de időközben rájöttem, hogy erre nincs szükség. Nem szabad komolyan venni, mert az nem elvárás ma – vallja a rock and roll hazai atyja.

Fenyő Miklós legújabb musicaljének ajkai díszbemutatója előtt találkozott a közönséggel és adott interjút lapunknak (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

Őt is meglepi, hogy a stílus ma is népszerű, hogy a Hotel Mentholt még mindig sikerrel játsszák a színházak. A kulcs szerinte a hitelesség. - Hogy mi a csoda van benne? Ennél jobban nem is lehet megfogalmazni! Egy csoda valóban. Magyarországon van ennek valamiféle kultusza, több generációs. A hetvenes, nyolcvanas években elöntötte a jampiság az egész országot, talán a Hungária együttes jóvoltából is.

A közönség nagy része szerette, úgy negyede gyűlölte. Éppen ebből az ellentétből adódott, hogy követték. A közönség nem csak hallgatta, csápolt rá, hanem átvette ennek a kultúráját. Megszülettek a jampik. A tömegek a színpad előtt úgy néztek ki, mint mi a színpadon. Mi valami olyat csináltunk, amit a generációk átadtak egymásnak. Fiatalok és még fiatalabbak vannak ott ma is a koncerteken és együttműködnek velünk. Talán a hitelesség miatt is.

Láthatják rajtam a színpadon, hogy ugyanazt csinálnám otthon is a négy fal közt. Vagyis nem arról szól a dolog, hogy az ember odaáll a közönség elé, megjátszik valamit és otthon másképp működik, hanem a lelkében ugyanaz az ember marad. A hitelességet a közönség észreveszi, és mindig honorálja. Amikor azt énekelem, hogy ő a csókkirály, akkor elhiszik nekem, hogy én is arról ábrándoztam kölyökkoromban. Elhiszik, hogy ők is lehetnek azok - magyarázza Fenyő Miklós, akinek életről filmet is láthattunk.

Úgy érzi, a hitelességet mégsem az adta meg leginkább, hanem a színpadi koncertek, a lemezek. A film erősített rajta, és valósággá tette a hitelességet az emberek számára. Bizonyosságot adott. Majdnem biztosan úgy élték meg, hogy amit láttak, az úgy is volt. Aztán odamennek hozzá és megkérdik, hogy ez tényleg elhangzott, megtörtént? Persze, hogy úgy volt minden, hiszen az élményanyagából írta meg az író. Fenyő azonban múltjával ellentétben a terveiről nem beszél.

- Annyi ötlet van a fejemben, hogy ha mind megvalósulna, akkor százhúsz évig kéne élnem. Az ötletekről soha nem beszélek, mert nem csak tőlem függ, hogy megvalósulnak- e tervek. Ha nem, akkor felesleges beszélni róluk. Mindig csak arról érdemes szólni, ami már megtörtént - mondja, de azért annyit elárult, hogy egyszer boldogan eljátszana egy szerepet, a saját édesapjáét. Egyelőre viszont marad a saját bőrében.

- Vagyok, aki vagyok, nem is tudom meghatározni, hogy ki, vagy mi. Sokfelé megfordultam ez idő alatt, csak néhány település lehet az országban, ahol nem jártam. Ajkára konkrétan nem emlékszem, hiszen családi és baráti szálak sem kötöttek ide. De biztos vagyok benne, hogy itt is felléptem valamikor. Mostantól viszont emlékezni fogok a városra- mondta Fenyő.