2015.04.30. 09:22
Anyák napja májusfa-állítással Zircen
Zirc – Élő bábfigurák elevenedtek meg a Rákóczi téren, ahol a tavaszköszöntő játékok után májusfát állítottak fel.
Kézműves foglalkozáson anyák napi ajándékokat készítettek, majd élő bábfiguraként népi társasjátékban vehettek részt a gyerekek a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB és a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház „Itt a tavasz! a Rákóczi téren” elnevezésű rendezvényén.
Az anyák napjára készülve az óvodások és kisiskolások szakemberek vezetésével ötletes díszeket és apróbb meglepetéseket alkothattak, a társasjátékon pedig bárki beöltözhetett pásztornak, hogy megkeresse a báránykát.
A programot májusfa állítással és díszítéssel, népi körjátékokkal zárták.
– Zircen harmadik éve hagyomány a városi májusfa állítás, ez alkalommal az anyák napi játszóházat is beillesztettük a rendezvénybe - nyilatkozta Encz Ilona, a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB intézményvezetője.
„Elveszett a kisbárány” – a gyerekek a mesefigurákat megelevenítve vettek részt a népi társasjátékban a Rákóczi téren
Fotó: Kutasi Zsófia
A kézműves foglalkozáson a gyerekek többek között méhviaszból készítettek gyertyákat díszítéssel vagy anélkül. Hagyományos anyagokból, népies motívumokkal is dolgozhattak, de választhattak modern kiegészítőket, alapanyagokat is. Lehetett bürökdudát is készíteni, amelyet a népi pásztorjáték mellé zenei kivonulás részeként szólaltattak meg a gyerekek.
Emellett csuhévirágok, anyák napi üzenettel, verssel képeslapok, valamint bőből nyakláncok és kulcstartók is készültek. Természetesen a szívecske és a virág jelent meg fő motívumként az apró ajándékokon, tárgyakon.
A képeslapok kivitelezését Szurgyi Zsuzsanna, népi kismesterség oktató mutatta be és segített annak elsajátításában. A pásztorjátékot annak megalkotója, Frecot Emese, számítógépes grafikus, népi játszóház vezető, mutatta be a gyerekeknek, akik számára nem csupán szórakozást, hanem egyben játékos tanulást is jelentett a különböző figurák megformálása. A szereplők bőrébe bújva eljátszhatták a történeteket, volt aki farkast, voltak, aki pásztorokat alakított. A társasjáték szereplői így megeleveníthették kedvenc figuráikat is.
A vidám társaság a délutánt májusfa díszítéssel és állítással zárta.