Ajka

2017.03.30. 19:25

Aknamélyépítők állítanak kopjafát

Ajka - A Bányászati Aknamélyépítő Vállalat egykori dolgozói tanácskoztak nemrégiben - tájékoztatta lapunkat Oravecz Edit, a Bányász Kulturális Egyesület elnöke.

Penk Tímea

A rendezvényre az ország több településéről érkezett közel negyven vendég, az aknamélyépítő vállalat szellemi és fizikai szakemberei. A tanácskozást Tóth Árpád nyugalmazott vezérigazgató és Kárpát Csaba főmérnök vezette. A megbeszélésen elhangzott, hogy az idén megemlékeznek a 110 éves magyarországi aknamélyítésről és bányaépítésről. A bányásznapon emlékülést szerveznek Ajkán és Dorogon, ahol fényképeken mutatják be egykori cégük tevékenységét.Kopjafát is állítanak a településeken az egykori szak- ma művelőinek tiszteletére, név szerint emlékezve azok-ra, akik üzemi baleset miatt vesztették életüket. Az összejövetelen bemutatták a kopjafa tervét, elrendezését, melyhez értékes kiegészítő és módosító javaslatok hangzottak el. Megbeszélték az avatás időpontját, valamint anyagi vonzatát, és megköszönték a kopjafák anyagát adományozó erdőgazdaságnak a támogatást.Könyv kiadását is tervezik, amelyet szintén elsősorban adakozásokból tudnak megvalósítani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!