Gólyákra vár a mindszentkállai fészek

Most elmesélem, miért nincs Mindszentkállán gólya. Pedig volt, voltak évtizedeken keresztül, méghozzá a Sanyi házának kéményén landoltak menetrendszerű pontossággal. Sanyi egyébként csodás egy figura, együtt nézegettük, ahogy a gólyafiak az első szárnypróbálgatásaik során átszálltak a mi kéményünkre, majd vissza. A szülők is gyakran megjelentek a kertünkben, reggelente figyeltük a gyerekekkel, ahogy gyűjtögetik az ennivalót. Aztán egyszer csak megbillent a gólyafészek. A fáradságos munkával, szálanként összehordott építőanyagok hullani kezdtek, és éreztük, hogy baj lesz. Hívtuk az áramszolgáltatót, a nemzeti parkot, hogy tenni kellene valamit, mert mindjárt megérkeznek a madarak, és kéne egy kis segítség, ha már annyi örömet szereznek az embereknek. Nem történt semmi, a gólyák megjöttek, tanácstalanul köröztek egy darabig, majd elrepültek. Nyilván nem érezték biztonságosnak a régi fészket, és nem hittek a felújítás sikerében sem.

A következő évben a kocsmáros Józsi, aki szintén szerette a gólyákat, magához ragadta a kezdeményezést, és időt, pénzt, valamint fáradságot nem kímélve, egy minden szempontból kifogástalannak tűnő nyári szálláshelyet építtetett a gólyáknak. Akik meg is jelentek, majd némi tépelődés után továbbálltak. Ennek már jó ideje, és még évekig ott árválkodott az a fészek, mi meg lestük, hátha történik valami, de többé már sosem.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy az akkori áramosok utódai, akik tavaly Káptalantótiban a Magyar Madártani Egyesület szakemberei mellett aktívan részt vettek a rekordszámú utód meggyűrűzésében, ezzel boldog pillanatokat szereztek az arra járóknak, nemrég ismét megjelentek a faluban, hogy lecseréljék a villanyoszlopokat. A fából beton lett, és munkálkodásuk utolsó fázisában új gólyafészket helyeztek el az egyik oszlopon, a régi helyén. Elegáns kis építmény, jónak is tűnik. Kérdés persze, hogy mit szólnak majd hozzá a gólyák. Addig is lesz min izgulnunk már megint.