2013.04.28. 14:28
A templomépítő plébánosra emlékeztek
Balatonfüred egykori templomépítő plébánosára, dr. Luttor Ferencre emlékeztek vasárnap, a szentmise után.
Hatvan évvel ezelőtt halt meg dr. Luttor Ferenc, a kiváló felkészültségű teológus, aki 1918. november 1-én lett Balatonfüred plébánosa. Tíz esztendős füredi szolgálata alatt megépült a Krisztus Király tiszteletére szentelt templom, a plébánia és az iskola is. Megszervezte a hitéletet és a hitoktatást, személyisége nagy megbecsülésnek örvendett.
Rá emlékeztek a balatonfüredi hívek a templom falán elhelyezett emléktáblánál. Gyűrű Géza pápai prelátus, érseki helynök, Balatonfüred plébánosa a szentmisén a szentbeszédben a templomról, a templom megmaradásáról beszélt, a megemlékezésen Berkes Péter káplánnal együtt imát mondott.
Fotó: Penovác Károly
Dr. Luttor Ferencre vitéz Pintér Kornél, a Magyar Vidék Országos 56-os Szövetség országos elnöke emlékezett. Elmondta: a plébános 1928-ban a Magyar Királyság szentszéki nagykövetségének tanácsosa, 1944 végétől a vatikáni magyar misszió vezetője lett, amíg ezt a szovjet megszállás alá került Magyarországról meg nem tiltották neki. Az idegen uralom miatt többé nem térhetett vissza szeretett hazájába, 1947-től Buenos Airesben a második világháború magyar menekültjeinek lelki gondozását látta el. Megalapította a Centro Hungarót, az Egyesületközi Tanácsot, melynek haláláig elnöke volt, 1949-ben kezdeményezésére jött létre a Mindszenty Magyar Tudományos és Kulturális Akadémia, 1950-ben megalapította a Kárpát Könyvkiadó Vállalatot. Újságot adott ki, a magyar színház létrehozását támogatta, segélyszervezetet hozott létre. Emléke mai is él az argentínai magyarok között.
A balatonfüredi megemlékezésen vitéz Juhász Antal Sajó Sándor Hit című versét szavalta, majd az emléktáblát megkoszorúzták a füredi gyülekezet és a Magyar Vidék Országos 56-os Szövetség képviseletében.