2013.11.06. 18:31
Az okokat is fel kell számolni
Népszerű intézkedésnek ígérkezik a kormány részéről, hogy jövő év február 28-ig átvállalja az összes magyar település adósságát.
A rendszerváltás óta erre még soha nem került sor. Az adósság mértéke mintegy 420 milliárd forint, és Orbán Viktor miniszterelnök nem kér mást cserébe, mint azt, hogy az önkormányzatok legyenek motorjai a helyi gazdasági élet élénkítésének.
Az előző adósság-konszolidációnak sokkal keményebb feltételeket szabott a kormányfő: a települések csak kivételes esetben és a kormány engedélyével vehetnek fel hitelt.
A szigorra természetesen szükség van, hiszen tudjuk, számos önkormányzat meghúzott nadrágszíjjal, rendkívül takarékos gazdálkodással kerülte el a hitelfelvételt, és került nehéz helyzetbe. Vannak olyanok is, akik szerencselovagok módjára ugrottak bele a költekezésbe, és most ők járnak a legjobban, hiszen átvállalják felelőtlen gazdálkodásuk produktumait.
Mégsem ez a lényeg. A segítő szándék becsülendő, de jó volna felszámolni az okokat is, amelyek az eladósodáshoz vezettek. Másrészt az ország költségvetésében a 420 milliárd forint jelentős tétel. Nagykorúként azt is szeretnénk tudni tehát, hogy honnan vonják el a szükséges összeget.