Bakteranyós, távolugrás, lámpás, mafla

A fröccs története jóval később, a 19. században kezdődött, a legenda szerint Fáy Ádám fóti pincéjében: ide hozta el 1842-ben első szódavizes palackját Jedlik Ányos. A história szerint a jeles eseményen a Szózat költője, Vörösmarty Mihály is jelen volt, aki a németes hangzású spriccer kifejezés helyett adta a szódával kevert bornak a fröccs nevet. A fröccsfogyasztás igazán az 1800-as évek végén terjedt el, amikor már mind többen foglalkoztak szikvízkészítéssel. A habzó, savanykás italt azóta tartják hungarikumnak, ugyanis a nagyszámú polgárság kedvenc frissítője volt. De változatos elkészítési módja, a számtalan keverési arány is igazi magyar különlegességgé avatja. Aranyszabály: finom fröccsöt csak jó minőségű borból és igazi szódából lehet készíteni.

Ezt vallja Kápolnás Zoltán nagykanizsai szőlősgazda is.
– Tévhit, hogy fröccsnek a rossz, savanyú bor is jó – mondta. – Ha valaki jó fröccsöt akar inni, annak bizony, meg kell adni a módját. Én egyébként a kisfröccs híve vagyok, szőlőkapálás közben, a hőségben annál jobb nincs. Máskor viszont tisztán iszom a bort, mert azt gondolom, hogy mégis csak arra való...

Még egy kicsit időzve a minőség kérdésénél, persze, az is túlzás, ha valaki mondjuk, Tokajiból csinál hosszúlépést – a legjobb a savanykás, közepes árfekvésű rizlinges bor. És ha már a hosszúlépésnél tartunk: az 1 deci bor és 2 deci szódavíz a legkedveltebb fröccs-receptúra. Emellett azonban ismert még többek közt a bakteranyós, távolugrás, kisfröccs, nagyfröccs, házmester, viceházmester, háziúr vagy tömbházmester, Krúdy-fröccs, mafla, polgármester és az angol-magyar nevű változat is. Ez a legendás mérkőzés emlékére 3 deci szódavízzel és 6 deci borral készül. Ha a bor olaszrizling, akkor már Puskás-fröccs néven fut az ital. A másfél liter borból és fél liter szódából kevert lámpás pedig csak masszív alkoholistáknak ajánlható, ugyanis egyszer valaki azt írta róla: aki ezt megissza, az lámpával keresheti a józanságát...