A capoeira nem színház

– A capoeira alapját képező harcművészetet az Afrikából Brazíliába hurcolt rabszolgák fejlesztették ki, hogy – más lehetőségük nem lévén –, puszta erejükkel és ügyességükkel védjék meg magukat, vegyék fel a harcot a portugál gyarmatosítók ellen. Harcművészetüket táncnak, játéknak, hagyományőrzésnek álcázták, csak így tudtak gyakorolni, s így váltak jól képzett harcosokká – idézte fel a kezdeteket Laukó Zsófia, a másfél éve alakult egerszegi capoeira csoport szervezője.

A brazil harcművészet (amelyet a rabszolgafelszabadítás után bandaháborúkban is előszeretettel alkalmaztak, s emiatt be volt tiltva egy ideig az őshazájában) megőrizte ugyan küzdősport jellegét, de ma már nem a harcban rejlik a lényege. Gyakorlói valójában nem is verekednek, inkább csak imitálják a harcot, táncolnak, vagy ahogy mondják, játszanak egymással.

– Ettől a capoeira nem színház, annak ellenére, hogy sokan ezt gondolják. Igaz, hogy kitérünk a támadás elől, de ha nem hajolunk el, ha nem védekezünk, egy-egy ütés vagy rúgás elérhet bennünket – mondta Laukó Zsófia.

Van azonban ennek a mozgásformának olyan változata is, amelyet nem párban gyakorolnak, hanem csoportos edzésen. Ilyet mutatott be Mestre Gil, az Afro-Ritmo csoport alapítója a hét végén a Dózsa-iskolában rendezett capoeira találkozón. A számos irányzat között olyan is létezik, amelynél az akrobatikus elemek dominálnak. Közös vonás azonban, hogy a capoeirát élő zenére művelik, amelyben a doboké és az ütős hangszereké a főszerep. Használnak egy végtelenül egyszerű, íjhoz hasonlító egyhúros hangszert is, a berimbaut, de csak a külső szemlélő gondolja, hogy könnyű megszólaltatni. Valójában már megtartani is teljesítmény, elérni, hogy ne billenjen ki a kézből. Nincs az az ember egyébként, aki meg ne mozdulna a capoeirát kísérő ritmusos zenére, ezt a Dózsa-iskolai edzéseken is tapasztalhattuk. Az egészségügyi főiskolán tanuló Laukó Zsófia párjával, Marcelo Luis Olimpio da Silva-val hozta létre az egerszegi csoportot, s már gyermekeknek is tartanak edzéseket az Ady-iskolában. Contra Mestre Marcelo (a „Contra Mestre”, akárcsak a magasabb szintű tudást jelző „Mestre” a küzdősportban elért fokozatokat jelenti) Brazíliából érkezett. Szambát és afro táncokat is tanít Egerszegen.

– Eredetileg két hónapra jöttem Magyarországra 2009-ben Mestre Gil meghívására, aki akkor Budapesten oktatott capoeirát, azután itt ragadtam – említette a 29 éves fiatalember. – Húsz éve kezdtem capoeirát tanulni az apukámtól, akinek amúgy nem ez a hivatása, ő karneválokra készít különleges ruhákat. Szerintem nem nehéz megtanulni ezt a mozgásformát, nagyon sok magyar jobban csinálja, mint a brazilok. Én az akrobatikus változatát szeretem a legjobban – mondta Contra Mestre Marcelo, akit arról is megkérdeztünk, otthonra lelt-e már Magyarországon.

– Nagyon szeretek itt lenni, persze van egy kis honvágyam, de hamarosan hazalátogatunk Brazíliába. Jó kapcsolatokat sikerült kialakítanom Zalaegerszegen, sok emberrel megismerkedtem, csak az furcsa, hogy nagyon komoly emberek a magyarok, keveset mosolyognak, és megbámulnak néha az utcán, ha én ezt teszem – mondta Marcelo. Ezenkívül csak egyetlen apróságot említett: nehezen tudja megszokni a hideget. Ennek ellenére szívesen adott ízelítőt tudásából fotós kollégánknak az iskola udvarán, mezítláb a mínuszokban.

Ki az igazán jó capoeirista? – kérdeztük Zsófiától, s megtudtuk: ez nem azon múlik, hogy ki produkálja a leglátványosabb bravúrokat. A technikai tudás persze számít, de legalább annyit nyom a latban, hogy ki milyen ember. Ezt is figyelembe veszik a csoportvezetők, amikor kiosztják az előrehaladást jelző, a brazil zászló színeiben pompázó fonott öveket.