Takarékon a hotelek is

<b>Megyei körkép</b> - Bár a megkérdezett megyei szállodákat nem kötelezték a gázfogyasztás korlátozására, azért takarékos üzemmódba kapcsoltak.

Kiss Nikolett

A harmadik körbe, azaz az egy óra alatt 100-500 köbméter gázt fogyasztók körébe tartozik a tapolcai Pelion hotel, de ezt a kört nem érintette a korlátozás. 

Ennek ellenére változtattak az energiafelhasználáson, mint azt Csekő László regionális műszaki vezető elmondta: a közösségi helyiségekben egy Celsius fokkal csökkentették a hőmérsékletet és a medence hőfoka is fél fokkal kevesebb. 

Ezzel azt sikerült elérni, hogy az alacsonyabb külső hőmérséklet ellenére a gázfogyasztásuk nem nőtt. Ezen kívül racionalizálták a szálloda működtetését úgy is, hogy a vendégeket igyekeznek egy szintre és az épület egy azon szárnyára elhelyezni, a többi részen pedig csak alacsonyabb hőfokon megy a fűtés. 

A gázkorlátozás nem érinti őket, de ettől függetlenül eddig is takarékosan bántak az energiával a Hotel Szarvaskútban. Mint azt Répási Tibor szállodaigazgató elmondta: ahol lehetséges, kandallóval fűtenek, illetve amikor lehetséges, csak a ház egy bizonyos szárnyát használják, a többiben pedig csak alapjáraton fűtenek. 
 
Rezgett a léc, de szerencsére nem kényszerültünk komoly lépéseket tenni mondta el Varga László, az almádi Ramada hotel értékesítési vezetője. 

A szálloda szövetség ajánlásában szerepelt a medencék fűtésének megszüntetése, illetve bizonyos szintek lekapcsolása, erre ugyan nem volt szükség, de takarékoskodunk mi is. 

Tíz Celsius fokkal csökkentettük január 8-tól a fűtésrendszerben keringő víz hőmérsékletét, ezzel két három fokkal kevesebb az átlaghőmérséklet. Ezzel nagyjából 20 százalékos energiamegtakarítást érünk el a szállodában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!