Rali ásóval és fegyveresekkel - Bamakós élménybeszámoló

<b>Veszprém-Bamako</b> - Öt veszprémi induló is sikeresen teljesítette a Budapest-Bamako ralit. Ketten közülük, <em>Sipos Jenő</em> és <em>Fülöp Irén</em> tavaly már megtette az utat.

Tisler Anna

Az idén dr. Sidibé Mamadu, Radó Gábor és Varga Ildikó is vállalkozott a nagy kalandra - túra kategóriában. Az egyik kocsival Sipos Jenő, Radó Gábor és Varga Ildikó indult útnak, a másikban Fülöp Irén és Sidibé Mamadu foglalt helyet. 

A január tizenhetedikei indulástól a harmincegyedikei célba érkezésig számos kalandban volt részük. 


A csöglei B.OSY Team négy tagja terepjáróján teszi meg a visszafelé vezető utat is
(Fotó: archív)


A szavannán egy kiszáradt folyómederben autójuk elsüllyedt. Előkerültek a lapátok, ástak, és megtapasztalták, milyen okos ember volt a homokrács feltalálója. 

Közben a mezőnyből többen megérkeztek. Ők is a homok fogságába kerültek. A csapat viszont összetartott, így segítettek egymásnak abban, hogy kiverekedjék magukat a homoktengerből. 

Később eltévedtek, a sötétben kellett eltalálniuk a táborig. Aztán megérkeztek azok is, akiknek napközben a veszprémiek segítettek. A barátkozás pálinkák kóstolgatásával folytatódott. 

Egyik nap a légkondis szobából kiautóztak a sivatagba sátorozni. Ők voltak az első érkezők, és személyesen köszöntötte őket a helyi polgármester és a katonai körzet parancsnoka. 

A kempinget fegyveres katonák őrizték. Mauritánia határán saját bőrükön érezhették a bürokrácia következményeit. 

A határátkelő este héttől reggel hétig zárva tart. Ők 19.15 órakor érkeztek, és már csak a lezárt sorompót találták. Kerestek egy szállodát, amely elmondásuk szerint szerény volt és nagyon drága. Éhüket egy grillezett kecskével csillapították. 

Másnap néhány órás várakozás után sikerült átjutniuk a határon, és irány a következő célpont. Élvezték a 35 fokos meleget, miközben tudták, Magyarországon kemény fagyok és hóakadályok vannak. 

A szombati célba érés után ünnepelt a rali összes résztvevője, majd vasárnap eljuttatták az írószerekből, gyógyszerekből és kötszerekből álló segélyszállítmányukat a rászorulókhoz. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!